
Fernando Alonso nagy port kavart, amikor Lewis Hamilton és Max Verstappen Forma-1-es bajnoki címeit hasonlította össze Mexikóban, de a brit és Toto Wolff se vette magára nagyon a dolgot.
A McLaren versenyzője, Lando Norris elmondta, ő is azt a stratégiát akarta követni, amit csapattársa, Daniel Ricciardo, viszont stratégiai hibát követtek el, amikor Cunoda kiállására reagáltak.
Továbbra sem dőlt el az egyik Haas-ülés sorsa, miközben a Sky Germany szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher arra tett utalást, hogy szerinte Kevin Magnussen helye sincs kőbe vésve.
A motorsporton kívül talált magának új elfoglaltságot Nyikita Mazepin, hiszen elindította a saját eseményszervező cégét, emellett DJ-ként is láthatjuk munkában az oroszt.
Az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel egy szurkolói felvételen azt mondta, hogy szerintem nem a hőse, Michael Schumacher minden idők legjobbja, van valaki, aki még nála is egy kicsit jobb.
A Mercedes Forma-1-es csapata azt állítja, autójuk teljesítménye már elég jó ahhoz, hogy a Ferrarival minden versenyhétvégén felvehessék a harcot.
Max Verstappen támogatja Lewis Hamilton döntését arról, hogy a 40-es éveiben is a Forma-1-ben marad és „remek csatákat” lát a jövőben emiatt.
Kína ismét ott van a Forma-1 előzetes 2023-as versenynaptárában, azonban minden valószínűség szerint már nem sokáig lesz ott, hiába mutatkozott be idén a száguldó cirkuszban Csou Kuan-jü, az ország első F1-es pilótája.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy egyszerű oka van annak, hogy az utolsó etapra a kemény keveréket tették fel Hamilton autójára, emellett elismerte, sokat kell fejlődniük 2023-ra.
Bár a stewardok Lance Strollt találták hibásnak az austini versenyen történt nagy balesetben, a jövőre mellette versenyző Fernando Alonso azt gondolja, hogy versenybaleset volt, és ugyanúgy látják a történteket Stroll-lal.
Rendesen repkedtek a büntetések az USA Nagydíjon, amelynek következtében közel került az eltiltáshoz az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly.
Miután az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel kimagasló versenyt futott Austinban, megkérdezték tőle, hogy nem gondolja-e át újra, hogy vissza akar-e vonulni, Vettel pedig elismerte, hogy az ilyen versenyek hiányozni fognak neki.
Sergio Perez már nagyon várja a Miami Nagydíjat, és reméli, hogy sok honfitársa és más latin-amerikaiak is eljönnek szurkolni neki. A mexikói jó versenyre is számít.