
Úgy tűnik, a Forma-1 nagyon szeretne egy nagydíjat rendezni Dél-Afrikában. A korábbi pletykák szerint valamikor a következő hetekben kerülne sor a bejelentésre, de az állítólagos főszponzor, a DHL szerint ez csak pletyka.
Hiába gyors az olaszok autója, ha a futamon nem tudnak célba érni. A Ferrari számára a legfontosabb most az, hogy a megbízhatóságon dolgozzanak, ezt pedig Peter Windsor is alátámasztotta.
A Mercedesszel szemben sokan kritikát fogalmaztak meg, amiért voltak bátrabbak a taktikát tekintve az Osztrák Nagydíjon, azonban most a német istálló elmagyarázta, hogy miért is történt ez.
Christian Horner a Francia Nagydíj miatt aggódik, ugyanis probléma lehet a pályahatárok betartásával, mely már Ausztriában is rekordszámú büntetést hozott.
Esteban Ocon magabiztosan várja a Francia Nagydíjat, ugyanis az Alpine pilótája hazai pályán bizonyíthat. A csapat óriási harcban van a konstruktőrök között a McLarennel, ugyanakkor tudják, hogy jelenleg a biztos pontszerzés a céljuk.
A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott elmondta, miért Lewis Hamilton kapta meg az utolsó, Ausztriára kialakított, alacsony leszorítóerős hátsó szárnyat, illetve elárulta, pótalkatrész-hiány miatt könnyen bajba kerülhettek volna a pilótáik.
A BMW a következő években visszatérhet a Forma-1-be. A német márka megállapodást köthet a McLarennel az utcai autók építéséről, és Joe Saward szerint ez azt jelentheti, hogy a BMW a száguldó cirkuszba is beléphet.
Lewis Hamilton értetlenül áll a holland szurkolók reakciója előtt, miután azok üdvrivalgásban törtek ki a kvalifikációs balesetét követően az Osztrák Nagydíjon.
A regnáló Forma-1-es világbajnok úgy véli, minden esélyük megvan arra, hogy ebben az évben az egyéni mellett a konstruktőri világbajnoki címet is bezsebeljék és bízik benne, hogy ez a következő években is így lesz.
Veszteséggel zárt a Forma-1-ben debütáló Miami Nagydíj – erről az ügyvezető Tom Garfinkel nyilatkozott, hozzátéve, hogy a csapatok és az F1 nagyon pozitív visszajelzéseket biztosítottak.
Kedden jelentette be az FIA, hogy megválnak Michael Masitól. Ennek oka, hogy a korábbi versenyigazgató az otthonához közelebb, Ausztráliában fog élni, és ott új kihívásokat keres. Az FIA közleménye után, most maga Masi reagált a hírre.
Esteban Ocon stílusosan ünnepelte századik Forma-1-es futamát, az Alpine versenyzője idei legjobb eredményét elérve, stabil versenyzéssel az ötödik helyet szerezte meg az Osztrák Nagydíjon.
A spanyol média beszámolója szerint Sainz a Francia Nagydíjon egy negyedik motort kénytelen használni, ami azt jelenti, hogy a mezőny végéről kell majd rajtolnia a futamon. A hír nem teljesen váratlan, miután Ausztriában kigyulladt az autója.