
Idén ismét visszatért a naptárba az Ausztrál Nagydíj, a helyszínnek pedig eredetileg 2025-ig volt szerződése a Forma–1-gyel, most azonban a felek bejelentették a hosszabbítást. Ennek értelmében egészen 2035-ig biztosítottá vált az Albert Park jövője.
A Kanadai Nagydíj hétvégéje vélhetően nagyon hasonlóan fog majd lejátszódni Bakuhoz, már ami a pattogás várható problémáját illeti, vélekedik Kevin Magnussen.
Pár hónappal ezelőtt Mick Schumachert még a Ferrarival boronálták össze, mint Carlos Sainz lehetséges utódja. Azóta változott a helyzet, hiszen a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia jelenleg az üléséért küzd és közel sem biztos, hogy meg tudja tartani azt.
Lewis Hamilton Bakuban kikapott ismét csapattársától, George Russelltől. Miközben a fiatal brit a dobogó harmadik fokán ünnepelt, a hétszeres világbajnok súlyos hátfájdalmakkal szállt ki a pattogó Mercedesből.
A Williams frissen szerződtetett versenyzője, Alexander Albon elmondta, a Red Bulltól hozott tudását is használja új csapatánál, és bizonyos mértékig ő a felelős azért, hogy milyen teljesítményt nyújt majd a pályán a Red Bull RB18.
Max Verstappen kirobbanó formának örvend a Forma-1 2022-es idényében, a regnáló világbajnok a kezdeti nehézségek után sorra szállítja a futamgyőzelmeket és a dobogós helyezéseket és immáron magabiztosan vezeti a pilóták pontversenyét.
Úgy tűnik, hogy Fernando Alonso jövője hamarosan eldőlhet, ugyanis az Alpine pilótája a hírek szerint az elmúlt időszak pletykái ellenére meghosszabbíthatja szerződését a francia csapatnál.
Bakuban Daniel Ricciardo csapattársa, Lando Norris előtt végzett, de a szezonban mindössze másodszor szerzett pontot. Az azerbajdzsán utcáin elért eredmény akár egy kis sorozat kezdete is lehet.
A The Race beszámolója szerint az FIA nyitott lenne a technikai szabályváltozások felülvizsgálatára, amelyek az autók kényelmetlen vezethetőségét kezelnék, azonban nem minden csapat hajlandó elfogadni ezeket...
Christian Danner, egykori Forma-1-es pilóta szerint, korábbi főnöke, Jackie Oliver azonnal kirúgta volna őt az Arrowstól az 1980-as években, ha úgy törte volna össze sorozatosan az autókat, mint ahogy azt Mick Schumacher teszi.
A volt Forma-1-es pilóta, Johnny Herbert szerint a francia versenyzőnek le kellene lépnie az AlphaTauritól és a legjobb választás az Aston Martin lenne számára.
A kétszeres Forma-1-es világbajnok szerint ebben sokkal jobb eddig a Red Bull a Ferrarinál, hiszen a Milton Keynes-i alakulat maga mögött hagyta a szezon eleji problémáit és folyamatosan nyeri a versenyeket.
Jókora hullámvölgyben van Charles Leclerc, aki legutóbbi három futamából kettőt sem tudott befejezni technikai probléma miatt, míg Monacóban a pole pozícióból indulva csupán a negyedik helyen zárt csapata rossz döntései következtében.