
Bár Spanyolországban szokott előállni a legtöbb istálló az első nagyobb fejlesztési csomagjával, a Haas csapata nem így tesz – erről a csapatfőnök Günther Steiner beszélt.
Lewis Hamilton szerint a Forma-1-nek keresnie kell a következő amerikai versenyzőt, mivel a sport népszerűsége egyre nő az országban. Ez részben a Netflix Drive to Survive című sorozatának köszönhető. A brit szerint a sportnak mégis tovább kell mennie egy lépéssel.
George Russell szerint Toto Wolff még finoman is fogalmazott, amikor a díva szót használta az idei Mercedesre, ugyanis a fiatal brit szerint „gyilkos” néha vezetni.
Kevin Magnussen szerint megnézve az idény első futamait, „mindenkinek van esélye” jelenleg a Forma–1-ben, miután egyik istálló sem épített olyan autót, amely igazán versenyképtelen lenne.
Az FIA elnöke, Mohammed ben Szulajem is elmondta véleményét az utóbbi időszak ékszeres mizériája kapcsán, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Lewis Hamiltonnak példát kell mutatnia a fiatalabb generációknak.
A Williams a mai napon megerősítette, hogy a Formula E regnáló bajnoka vezetheti majd egyik autójukat a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén.
Az egyszeres F1-es világbajnok Jenson Button egyelőre nem lenne csapatfőnök a formulaautózás királykategóriájában, de nem zárja ki, hogy később kipróbálja magát ezen a poszton.
A korábbi Formula 1-tulaj Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy túl nagy mértékben amerikanizálódik a száguldó cirkusz, és ő nem így irányította a szériát.
Jolyon Palmer szerint Max Verstappennek jelenleg nem sok félnivalója van Charles Leclerc-től. A monacói még mindig a bajnokság élén áll, de a pályán zajló csatákat talán túl könnyen nyeri a holland.
Most hétvégén rendezik a szezon hatodik futamát, melyre Spanyolországban, a már mindenki által unásig ismert barcelonai aszfaltcsíkon kerül sor, és egyelőre az időjárás kegyesnek ígérkezik.
Úgy tűnik, a Haas csapatvezetője kisebb kritikát fogalmazott meg Mick Schumacher felé, aki az idei ötödik futamán sem tudta a pontzónába juttatni autóját, pedig Miamiban volt ehhez a legközelebb.
A 2016-os szezon világbajnoka, Nico Rosberg úgy véli, elkerülhetetlen, hogy idővel elektromossá váljon a Forma-1, hogy megfeleljen a kormányok előírásainak.
Romain Grosjean legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy nem térne vissza a Forma–1-be, ha tudná, hogy csak egy középmezőnybeli szerep jutna neki, és nem harcolhatna a győzelmekért, ahogyan most az IndyCarban teszi.