
A Ferrari monacói versenyzője annak ellenére is pozitívan nyilatkozott a Szaúd-arábiai Nagydíj után, hogy „csak" a második helyen intette le a kockás zászló. Leclerc úgy véli, minden futamnak ilyennek kellene lennie.
A Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek egy nem várt nehézsége is akadt a Szaúdi Nagydíjon: Charles Leclerc letépett plexi fóliája a kocsiján landolt, ő pedig egy körön keresztül próbálta meg eltávolítani azt.
A lenti videón megtekinthető az előzés, amire már nem volt válasza Charles Leclerc-nek, így a holland Max Verstappen győzött Szaúd-Arábiában a hihetetlenül izgalmas végjátékban.
A Haas-csapatfőnök Günther Steiner elmondta, mekkora eredménynek számított volna számukra egy két pontot érő helyezés 2021-ben, és úgy véli, bizonyos szempontból szerencsések voltak, a stratégiájuk viszont nem vált be.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondta, véleménye szerint sportszerűbb harcot vívhatnak idén Leclerc-rel és a Ferrarival, miközben a Mercedest sem írta le.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy az utolsó pontszerző helyezések egyikén végezzen, így a futam után abban sem volt biztos, hogy a tizedik helyért is jár egy egység.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, hogy a Ferrari motorja a legerősebb jelenleg, a Mercedes számára pedig szokatlan, hogy nem elég beindítaniuk a motort ahhoz, hogy az élre álljanak.
Max Verstappen és Charles Leclerc kiélezett párharcot vívott a győzelemért Dzsiddában, de a szabályok tekintetében is szem előtt tartották egymást.
Egy rendkívül izgalmas csata után Max Verstappen tudott győzni Charles Leclerc előtt a Szaúd-arábiai Nagydíjon, míg Sergio Perezen a biztonsági autó bejövetele fogott ki.
Az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas a személyes véleményét nem árulta el a dzsiddai indulásuk kapcsán, de azt megerősítette, megfordult a fejükben, hogy mi van, ha nem állnak rajthoz a futamon.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen a negyedik helyről rajtolhat majd Szaúd-Arábiában, a kvalifikáció utáni nyilatkozatában pedig arról beszélt, furcsán viselkedett az autója a Q3-ban.
Egy marshal azt kívánta Lewis Hamiltonnak egy tweetjében, hogy olyan balesetet kíván neki, mint amilyet Romain Grosjean szenvedett Bahreinben, majd pár óra múlva bocsánatot kért és lemondott.
Ma este kerül megrendezésre az F1-es szezon második futama, ahol Red Bull-Ferrari-Ferrari-Red Bull sorminta alakult ki az első két rajtsorban, Mick Schumacher pedig nem tud rajthoz állni.