
Az M4 Sport Forma-1-gyel foglalkozó Facebook-oldala, a Boxutca hétfőn közzétette, hogy rengetegen követték figyelemmel a sportcsatornán a szezonnyitó F1-es futamot.
A Motorsport.com úgy tudja, az FIA a Bahreini Nagydíj után mindent rendben talált az FIA által standardizált elsődleges üzemanyagpumpával, így más okozhatta a Red Bullok kiesését.
A Bahreini Nagydíjon a Red Bull a nullázás mellett egy olyan dologban is elvesztette vezető szerepét, melyben évek óta a paddock egyik legjobbjai voltak. Ez pedig nem más, mint a bokszkiállások ideje. A nyitófutamon a McLaren és a Ferrari szerelői voltak a legszorgosabbak.
Nem úgy indult a szezonnyitó a Red Bull Racing számára, ahogyan azt tervezték, ugyanis Christian Hornerék mindkét autója megadta magát a bahreini futam véghajrájában.
A szezonnyitón pont nélkül maradt Daniel Ricciardo szerint a Bahreini Nagydíj inkább tesztelés volt, mint egy valódi verseny a számukra.
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc a Bahreini Nagydíj utolsó köreiben azzal viccelt a csapatrádióban, hogy valami nem stimmel a motorjával.
Meglepetésre a tavaly a konstruktőri kilencedik helyen végző Alfa Romeo színeiben Valtteri Bottas a hatodik lett az időmérőn, többek között George Russellt is megelőzve, ezt követően pedig boldogan nyilatkozott.
Valtteri Bottas nem is álmodhatott volna szebb bemutatkozásról új csapatánál. Az Alfa Romeo lehet az egyik nagy nyertese a Forma-1 új korszakának, a finn szerint pedig a bahreini időmérős teljesítményük nem egyszeri eset.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elmondása szerint elégedett lett volna a második hellyel is az év első F1-es versenyén, ezért sem vállalt annyi kockázatot, a most elvesztett pontok pedig szerinte az idény végén még sokat számíthatnak.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen jó startnak tartja az időmérőn elért második helyezését, és bár a Bahreini Nagydíj favoritjának a Ferrarit tartja, szerinte neki is jó esélyei lehetnek.
Charles Leclerc győzelmével indult a 2022-es Forma-1-es szezon, aki mögött a csapattársa, Carlos Sainz ért célba, miután mindkét Red Bull-pilóta kiesett megbízhatósági probléma miatt.
A Red Bull hiába tűnt erősnek a hétvége folyamán, végül kettős kieséssel, pont nélkül távoznak a szezon első versenyhétvégéjéről Bahreinből, a csapatfőnök Christian Horner ennek megfelelően csalódottan nyilatkozott.
Ma délután rendezik meg a szezon első F1-es futamát, a Bahreini Nagydíjat, amelyet Charles Leclerc kezdhet majd meg az élről – íme, a további rajtsorrend!