

Daniel Ricciardo a McLarennel való szakítását követően visszatért a Red Bull Racinghez, ezúttal a tartalékpilóta szerepében, de már februárban ismét autóba ülhet.
Mick Schumacher a partvonalra került, de nem szándékozik feladni álmait – a fiatal németnek ma is nagy ambíciói vannak és szerinte visszatérhet a Forma-1-be.
Ugyan a 2022-es technikai szabályváltozások után még csak egyetlen szezont rendeztek meg a száguldó cirkuszban, természetesen a paddockból többen is értékelték az átalakuló Forma-1-et. Az Alpine csapatfőnöke szerint jó irányba halad a széria.
Az egyelőre név nélküli 2023-as Ferrari kihívót Valentin-napon, 2023. február 14-én leplezik majd le.
Nico Hülkenberg 2023-ban visszatér a száguldó cirkusz rajtrácsára és most elsők között reagált az FIA legújabb intézkedésére, amely kimondva-kimondatlanul korlátozza a versenyzők szólásszabadságát.
A Mercedes hétszeres világbajnoka egyelőre nem tudja, milyen lesz a közös munka a brackley-i alakulat frissen megszerzett harmadik számú pilótájával, Mick Schumacherrel, de arra számít, hogy nem lesz napi szintű a kapcsolatuk.
A Forma-1-es visszavonulása óta először láthatjuk majd versenyen Sebastian Vettelt, aki a 2023-as ROC-on a Mercedes-tartalék Mick Schumacher csapattársa lesz.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egyértelműen kijelentette, hogy a testvércsapatuk, vagyis az AlphaTauri nem teljesített kellően jól 2022-ben.
A Nemzetközi Automobil Szövetség bevezetett egy új előírást, melynek értelmében a testület vezető tagjai egy bizonyos ideig nem csatlakozhatnak F1-es csapathoz vagy más sorozathoz, miután elhagyták posztjukat.
Ezek Fernando Alonso korábbi versenymérnökének, Mark Slade-nek a szavai. Szerinte a spanyolnak sokkal jobb esélye lett volna elhódítani az említett két bajnoki serleget, ha a csapat megfelelően beáll mögé.
A Red Bull F1-es csapatának tanácsadója, Helmut Marko nemrég részletesebben is beszélt arról, milyen gondokat idézett elő a Hondával való kapcsolatukban a japánok távozása.
Az utóbbi időszakban elég sok híresztelés kapott szárnyra azzal kapcsolatban, hogy a Ford szívesen visszatérne a Forma–1-be 2026-tól, valószínűleg a Red Bull oldalán. Most a márka egyik főnöke, Mark Rushbrook szólalt meg az ügyben.
Az FIA úgy döntött, megtiltja a pilótáknak, hogy „politikai, vallásos és személyes megnyilvánulásokat” tegyenek előzetes beleegyezés nélkül.
Ugyan még elég távolinak tűnik a következő szezon kezdete, de a Forma–1-es csapatok jelenleg is gőzerővel munkálkodnak az új autójukon. Az Aston Martin pedig úgy döntött, már most megosztja a közönséggel, hogy mikorra várhatjuk ezen új masina leleplezését.
A 2022-es szezon folyamán a Porsche és a Red Bull csapata között tárgyalások voltak arról, hogy a németek legyenek a világbajnok motorszállítói 2026-tól. Ez végül megszakadt, a csapat szerint a gyártó túl nagy beleszólást akart a dolgaikba. Most a Porsche vezérigazgatója is megszólalt.