Az F1.com öt szakértője arra jutott, hogy Lewis Hamilton jobban teljesített Miamiban George Russellnél, és a balszerencse miatt végzett mögötte. A legjobb teljesítményt pedig Max Verstappennél látták.
Joe Saward F1-es újságíró érdekes információkat osztott meg legfrissebb blogbejegyzésében a Volkswagen egyik márkájának, az Audinak a beszállásával kapcsolatban.
Melyik pilóta lenne világbajnok, ha mindenkinek ugyanolyan autója lenne? Ez az örök kérdés a Forma-1-ben. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de mégis a DTM elnökét, Gerhard Bergert kérdezték arról, hogy szerinte kik a legjobb pilóták a rajtrácson.
Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas egy olyan képet tett ki az Instagram-oldalára, amelyen az látható, ahogyan meztelenül fürdőzik – nem ez az első hasonló eset...
Max Verstappen vezetésével több pilóta is úgy gondolja, hogy Miami csillogása sem tudja letaszítani Monacót az F1 koronaékszerét jelentő pozícióból.
Mika Häkkinen szerint a Mercedesnek megvan minden oka arra, hogy pozitívan tekintsenek előre, ugyanis a csapat kiváló teljesítményt nyújtott Miamiban. A korábbi pilóta szerint jól használták ki a lehetőségeiket és erre a teljesítményre lehet építeni.
A Spanyol Nagydíj előtti szünetet Sebastian Vettel többek között arra is használja, hogy megjelenjen egy brit televíziós műsorban, amelynek lényegében semmi köze nincs a Forma–1-hez vagy az autósporthoz.
Max Verstappen diadalával zárult a Forma-1-es Miami Nagydíj, ezt követően pedig kifejezetten szorosan áll az élmezőny az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is.
A német Sky szakértője, Ralf Schumacher szerint George Russell jelenleg egyszerűen jobban teljesít Lewis Hamiltonnál. A Miami Nagydíjon persze megint őt segítette a biztonsági autó, de ettől függetlenül ismét le tudta győzni a másik Mercedest.
A Red Bull Racing csapatfőnöke szerint az FIA-nak meg kell akadályoznia, hogy a Pirelli gumitesztjeiből ne tudjanak profitálni a csapatok és így ne tegyenek jogosulatlan erőre szert. Az osztrák istálló nem ért egyet azzal a döntéssel, hogy a Ferrari nem kapott büntetést padlólemezes incidens után.
Sergio Perez nem lehetett teljesen boldog a Miami Nagydíj után, ugyanis a mexikói futamát nagyban befolyásolta a Red Bull autójának szenzorproblémája. A szerelők a bokszban próbálták ezt jóvá tenni és Perez autóján cserélték le a leggyorsabban a kerekeket.
A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton úgy véli, hogy tempó tekintetében nem sikerült előrelépnie csapatának, viszont kevésbé delfinezett a W13-as Miamiban.
Martin Brundle szemtanúja volt a McLaren csapattulajdonosának Zak Brownnak és a korábbi Forma-1-es versenyző és csapattulajdonos Mario Andretti különleges találkozójának a múlt hétvégén Miamiban. Brown ugyanis megígérte, hogy valóra váltja Andretti egyik nagy álmát: Egy modern Forma-1-es autó vezetését.
Az első Miami Nagydíj sikeres volt, azonban jövőre több dolgon is fejleszteniük kell az amerikaiaknak, ugyanis több panasz is érte a pályát a hétvégén. Sok pilóta, köztük Max Verstappen is panaszkodott a kettes szektorban található sikánra. A futam szervezői komolyan veszik a panaszokat.
Valtteri Bottas kiválóan kezdte a pályafutását az Alfa Romeo csapatánál, Miamiban is nagyszerű teljesítményt nyújtott, hiszen a két Red Bull és a két Ferrari mögött a finn volt az ötödik helyen. Bottas számára azonban egy apró figyelmetlenség is elég volt, hogy mindkét Mercedes megelőzze őt.