Max Verstappen kiváló versenyzéssel nyerte meg a 2022-es Forma-1-es Miami Nagydíjat, miután a futam első szakaszában mindkét Ferrari mellett elment, Charles Leclerc támadásait pedig a késői biztonsági autós fázist követően is visszaverte.
A Ferrari elfoglalta az első sort Miamiban, miután a szombati napon megrendezett kvalifikáció során maguk mögé tudták utasítani mindkét Red Bullt. Verstappen az utolsó körén hibázott, ezért az olaszok kezdhetik az élről a magyar idő szerint ma este rendezendő futamot.
A debütáló Miami Nagydíjon a Ferrari foglalhatja majd el az első rajtsort, mögülük pedig a Red Bullok indulhatnak, míg a Mercedesek közül ezúttal Lewis Hamilton volt az erősebb.
A Red Bull-csapatfőnök Christian Horner szerint forrni fog Max Verstappen és Charles Leclerc rivalizálása a szezon második felében, ráadásul idővel a Mercedes is be fog csatlakozni a harcba a brit csapatvezető meglátása szerint.
Szombaton 19 versenyzőt láthattunk a kvalifikáción, mivel Esteban Ocon hiányzott, azután, hogy a harmadik szabadedzésen a 13-as kanyarban, közvetlenül az éles sikán előtt a falnak csapódott az Alpine-nal.
Charles Leclerc számára fantasztikusan alakult a Miami Nagydíj kvalifikációja, ugyanis a Ferrari bajnoki éllovasa megszerezte a pole pozíciót. Mindezt úgy tette, hogy Max Verstappen hibázott és a harmadik helyre kvalifikálta csak magát, így Leclerc mögül csapattársa, Carlos Sainz indulhat a másik Ferrarival.
A pénteken leggyorsabbnak bizonyuló Mercedes sem Christian Hornert, sem Lando Norrist nem lepte igazán, hiszen számítottak arra, hogy a címvédő gárda előbb-utóbb belelendül.
A Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, hogy a McLaren arra kérte az FIA-t, hogy vizsgálja meg, milyen padlólemezt használt Carlos Sainz a Pirelli gumitesztjén – a Ferrari elmondása szerint magabiztosan várja a vizsgálatot.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen viccesen szúrt oda tavalyi riválisának, Lewis Hamiltonnak, mondván nem lehet annyira rossz a Mercedes, ha Russell a negyedik helyen tud végezni vele.
A Miami Nagydíj időmérő edzésén hiába Max Verstappen állt az élen az utolsó körök előtt, a holland hibázott, így a Ferrari szerezte meg az első rajtsort Miamiban.
A Reuters forrásai szerint rendkívül valószínűtlen, hogy sikerül megállapodnia az Audinak a McLarennel, mivel túl távol állnak a két fél pénzügyi elképzelései.
Imola után pár alakulat a Pirelli számára tesztelte a 2023-ra szánt keverékeket, a Ferrari kapcsán pedig kétségek merültek fel, mert állítólag a szabályok ellenére egy új padlólemezt próbálhattak ki. Most kiderült, hogy minden rendben zajlott.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nem elégedett azzal, hogy bukkanós a miami pálya, és nem érti, hogy 2022-ben hogy történhet még meg ez.
Carlos Sainz és Max Verstappen voltak a nagy vesztesei a Miami Nagydíj második szabadedzésének. A Ferrari pilótája hibázott, a holland Red Bull-ja viszont feladta a harcot. George Russell volt a leggyorsabb.
Az Autosport információi szerint Lewis Hamilton két futamra szóló felmentést kapott az FIA-tól az ékszerekre vonatkozó szabályok alól, mivel két olyan ékszere is van, amit nem tud könnyen eltávolítani.