A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton közvetetten segítette Max Verstappen versenyét, hiszen nagy segítséget jelentett a Red Bullnak Hamilton stratégiája, ami a futam végén jól jött nekik.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem érti, miért nem büntették meg a stewardok Max Verstappen a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miután szerinte nem biztonságosan engedték ki a bokszból, és csak Carlos Sainzon múlt, hogy nem lett baleset.
A futamvégi Alex Albon-Lance Stroll incidensben a stewardok úgy látták, hogy előbbi volt a hibás, így a brit-thai versenyző három rajthelyes hátrasorolást kapott az Ausztrál Nagydíjra.
Lelkesen, komoly izgalmakról írt a nemzetközi sajtó a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjról, a spanyol AS szerint pedig a szurkolók szíve talán még nem készült fel arra, hogy ismét az utolsó körben dőlhet el a bajnoki cím – számolt be róla az MTI.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen az utolsó körökben gyűrte maga mögé Charles Leclerc-t, ebben pedig kulcsszerepe volt a VSC-s fázisnak, amelyből a holland jött ki sokkal jobban.
Sean Bull ismét egy érdekes koncepciófestéssel állt elő: azt képzelte el, milyen festéssel indulhatna idén a BMW Sauber, ha a német autómárka sosem hagyta volna el a száguldó cirkuszt.
A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko arról beszélt, hogy az imolai versenyen már pár kilogrammal könnyebben fog rajthoz állni az RB18-as, ezzel pedig jelentős időt nyerhetnek.
A Ferrari monacói versenyzője annak ellenére is pozitívan nyilatkozott a Szaúd-arábiai Nagydíj után, hogy „csak" a második helyen intette le a kockás zászló. Leclerc úgy véli, minden futamnak ilyennek kellene lennie.
A Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek egy nem várt nehézsége is akadt a Szaúdi Nagydíjon: Charles Leclerc letépett plexi fóliája a kocsiján landolt, ő pedig egy körön keresztül próbálta meg eltávolítani azt.
A lenti videón megtekinthető az előzés, amire már nem volt válasza Charles Leclerc-nek, így a holland Max Verstappen győzött Szaúd-Arábiában a hihetetlenül izgalmas végjátékban.
A Haas-csapatfőnök Günther Steiner elmondta, mekkora eredménynek számított volna számukra egy két pontot érő helyezés 2021-ben, és úgy véli, bizonyos szempontból szerencsések voltak, a stratégiájuk viszont nem vált be.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondta, véleménye szerint sportszerűbb harcot vívhatnak idén Leclerc-rel és a Ferrarival, miközben a Mercedest sem írta le.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy az utolsó pontszerző helyezések egyikén végezzen, így a futam után abban sem volt biztos, hogy a tizedik helyért is jár egy egység.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, hogy a Ferrari motorja a legerősebb jelenleg, a Mercedes számára pedig szokatlan, hogy nem elég beindítaniuk a motort ahhoz, hogy az élre álljanak.
Max Verstappen és Charles Leclerc kiélezett párharcot vívott a győzelemért Dzsiddában, de a szabályok tekintetében is szem előtt tartották egymást.