Ahogyan arról korábban már többször is beszámoltunk, a Red Bull Racing négyszeres F1-világbajnoka a GT-versenyzés területén is kipróbálja magát, ugyanis rajthoz áll a hétvégén megrendezésre kerülő NLS7 és NLS8 futamokon.
A holland versenyző már megérkezett a pályára, sőt, ki is próbálta a számára előkészített Porsche Cayman GT4-et, amellyel majd az első futamnak vág neki a szombati nap során.
Bár sokan abban reménykednek, hogy Verstappen átgázol majd a mezőnyön és első próbálkozásra is a győzelemért hajthat majd, erre valójában csak minimális esély mutatkozik, ugyanis a Nordscheife-licensz megszerzése szigorú feltételekhez kötött, melyek egyik eleme, hogy az újonc versenyzők csak jelentősen visszafojtott autóval állhatnak rajthoz, hogy így ismerkedjenek meg a pálya határaival és tulajdonságaival, mielőtt erősebb modellbe ülnének.
Mindez azonban nem veszi el a rajongók kedvét attól, hogy kilátogassanak a pályára, ráadásul olyannyira nem, hogy a szervezők már mintegy 50 ezer nézővel kalkulálnak, ami miatt két újabb lelátót is megnyitottak.
Azt már korábban is írtuk, hogy a szervezők közlekedési figyelmeztetést is kiadtak a várható torlódások miatt, és arról is beszámoltunk, hogy az időmérőket és a futamokat mindenki ingyenesen követheti majd az alábbi felületeken.