|2026. 02. 28. 09:39
Hosszú jogi csatározás után peren kívüli egyezséggel zárult a McLaren és Alex Palou szerződésszegési botránya, a spanyol versenyző bocsánatot kért.

Hosszú hónapokig tartó jogi csatározás végére került pont, ugyanis a Chip Ganassi Racing és a McLaren végre peren kívüli megállapodásra jutott Alex Palou szövevényes szerződésszegési ügyében.

A huszonnyolc esztendős, immár négyszeres IndyCar-bajnok spanyol versenyző a közösségi médiában törte meg a csendet, és őszinte megbánást tanúsított az elmúlt évek eseményei kapcsán.

„Az elmúlt hónapokban volt időm átgondolni ezt az elképesztően nehéz időszakot, és szeretnék nyíltan beszélni róla” – írta üzenetében a pilóta, majd hozzáfűzte, hogy Zak Brownt és Chip Ganassit is rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta, amit nagyon sajnál.

Rossz tanácsadók hálózták be

A konfliktus gyökerei még 2023 nyarára nyúlnak vissza. Ekkor Palou – aki 2022-ben a wokingiak színeiben egy austini szabadedzésen már belekóstolhatott a Forma-1be, és a 2025-ös idényt megnyerő, így jelenleg címvédő Lando Norris, valamint Oscar Piastri mögött a gárda hivatalos tartalékosának számított – váratlanul kihátrált a McLarennel kötött, a 2024-es tengerentúli szezonra szóló megállapodásából.

A spanyol azzal indokolta az akkori pálfordulását, hogy nem látott valós esélyt az állandó Forma–1-es ülés megszerzésére, így inkább az amerikai szériában maradt a régi csapatánál.

A pilóta a mostani nyilvános üzenetében elismerte az elkövetett hibákat, és úgy véli, hogy a dolgok teljesen másképp alakulhattak volna, ha okosabban cselekszik.

„Azt is belátom, hogy a 2023 nyarán történteket másképp is lehetett volna kezelni. Bár a nyilvánosság keveset tud erről, rengetegfelé húztak akkoriban, és olyan emberek vettek körül, akik szerintem nem az én érdekeimet tartották szem előtt. Úgy gondolom, hogy abban az időszakban rossz tanácsokat kaptam, vagy éppen semmilyet” – fogalmazott a spanyol versenyző.

A bíróság döntött, lezárult a múlt

A történet a háttérben zajló egyezkedések kudarca után a londoni bíróságon folytatódott tavaly év végén, ahol a brit igazságszolgáltatás idén januárban a wokingiaknak adott igazat. A döntés értelmében több mint tizenkétmillió dolláros kártérítést állapítottak meg a McLaren javára, amelyet végül a Chip Ganassi Racing vállalt magára a versenyzőjük helyett.

A britek vezérigazgatója, Zak Brown a peren kívüli megállapodás hivatalossá válása után megkönnyebbülésének adott hangot, ugyanis a szervezet immár teljes mértékben a 2026-os versenyszezonra fókuszálhat.

Palou maga is megerősítette, hogy sosem érezte magát becsapva a korábbi partnere által. „Utólag belegondolva, ha közvetlenül Zaket keresem meg, talán más irányt vesznek a dolgok. A McLaren és Zak is rengeteg módon támogatott, minden kötelezettségüket teljesítették, sőt, még annál is többet tettek, mint amit a szerződésekben rögzítettek” – mondta, miközben arról is szót ejtett, hogy maximálisan tiszteletben tartja a bírósági döntést, és sosem vezették félre őt az európai kitérője alatt.

A lezárás kapcsán a pilóta háláját fejezte ki jelenlegi munkaadójának is, aki anyagilag is kiállt mellette a nehéz időkben.

„Szeretnék köszönetet mondani Chipnek, a csapattársaimnak és mindenkinek a Chip Ganassi Racingnél a folyamat során nyújtott támogatásért. Sokat tanultam ebből a tapasztalatból, és örülök, hogy ez az ügy végre lezárult. Mostantól arra összpontosítok, hogy menjünk előre, és ez a két nagyszerű szervezet, amelyeket mélyen tisztelek, immár kizárólag a versenypályán küzdjön meg egymással” – zárta gondolatait Palou.

Élő közvetítés
Hozzászólok