Max Verstappen 2026 tavaszán új fejezetet nyit pályafutásában, ugyanis a hétvégén először versenyez Mercedes volánja mögött. A négyszeres Forma–1-es világbajnok a Nürburgring Langstrecken-Serie egyik futamán áll rajthoz, amely fontos állomás a júniusi ADAC RAVENOL 24h Nürburgring előtt.
A holland klasszis a 3-as rajtszámú Mercedes-AMG GT3-mal indul a 24 óráson, a Mercedes-AMG Team Verstappen Racing színeiben, miközben az autót a Winward Racing üzemelteti. A volánt Lucas Auerrel, Jules Gounonnal és Dani Juncadellával osztja majd meg, így egy erős, nemzetközi felállás áll össze a Zöld Pokol meghódítására.
Mi is az az NLS, és miben más, mint a 24 órás?
Sokan automatikusan összemossák a Nürburgring Langstrecken-Serie-t és a legendás 24 órás versenyt, holott két különálló sorozatról van szó. Az NLS egy tízfordulós bajnokság, amely kizárólag a Nordschleifén zajlik, futamonként négyórás távval. A széria 1977-ben indult, amikor több német szervező összefogott, hogy egységes hosszútávú bajnokságot hozzon létre.
A 24 órás viadal ezzel szemben nem része az NLS-nek, és ma már az Intercontinental GT Challenge naptárában is szerepel. Bár mindkét esemény ugyanazon a 25 kilométeres aszfaltcsíkon zajlik, a pályavonal nem teljesen azonos. Az NLS használja a Mercedes-Arénát és az első hajtűkanyart, majd az ötös kanyar előtt visszatér a Nordschleifére, miközben a 24 órás verseny kihagyja a Mercedes-Arénát, viszont a GP-szakaszt más módon fűzi hozzá a körhöz.
Az idei szezonnyitót a zord időjárás, hó és alacsony hőmérséklet miatt törölték. A második fordulót előrehozták március 21-re, hogy Verstappen is rajthoz állhasson. A negyedik és ötödik NLS-futam egyben kvalifikációs hétvége a 24 órás versenyre, amely eredetileg ütközött volna a Szaúd-arábiai Nagydíjjal, ám az áprilisi Forma–1-es futamok a közel-keleti konfliktus miatt elmaradnak.
A Nordschleife külön világa
A Nürburgring története egészen 1927-ig nyúlik vissza, amikor a Targa Florio mintájára megépült a legendás pálya. A komplexum eredetileg az északi és a déli hurkot is magában foglalta. A Forma–1 1976-ig látogatott el ide rendszeresen, majd Niki Lauda súlyos balesete után hosszú időre búcsút intett a veszélyes vonalvezetésnek. A modern GP-pálya 1984-es átadásával tért vissza a királykategória, különböző nagydíjneveken.
A Nordschleife ma is szinte egész évben él, ugyanis ha épp nincs verseny, akkor autógyárak tesztelnek rajta, vagy civilek próbálhatják ki magukat a Touristenfahrten keretében.
A 24 órás mezőnye akár 150 autót is számlálhat, a csúcskategóriás GT3-as gépektől a jóval szerényebb tempójú túraautókig. A hatalmas körhossz miatt nincs biztonsági autós fázis, a baleseteket úgynevezett Code 60 szakaszokkal kezelik, ahol szigorú sebességkorlátozás lép életbe.
A legsikeresebb gyártó a BMW 21 győzelemmel, míg csapatszinten a Manthey-Racing és a ma Scherer Sport PHX néven ismert Phoenix Racing áll az élen hét-hét diadallal.
Nem elég gyorsnak lenni, engedély is kell
A Nordschleifén való indulás külön engedélyhez kötött. Nem elég egy nemzetközi licenc, ugyanis speciális Nordschleife-engedélyt is szerezni kell. Az A-kategóriás, vagyis GT3-as autókhoz például legalább nyolc büntetésmentes kört kell teljesíteni egy alacsonyabb besorolású géppel az NLS-ben.
Ezért fordulhatott elő, hogy Verstappen korábban egy visszafogott teljesítményű Porsche 718 Cayman GT4 RS Clubsporttal gyűjtötte össze a szükséges köreit, mielőtt magasabb kategóriába léphetett.
Alternatív út is létezik, ugyanis tesztekkel és a Digital Nürburgring Endurance Series virtuális bajnokságában való részvétellel is megszerezhető az A-licenc.
Erős ellenfelek várnak Verstappenre
A 2025-ös NLS-győzelme során Verstappen mindössze kilenc riválissal küzdött az SP9-es kategóriában, ám a 24 óráson jóval népesebb és erősebb mezőnyre számíthat.
A Porsche gyári pilótákkal támad többek között a Manthey-Racing és a Dinamic GT színeiben. A BMW a címvédő Augusto Farfusszal, Kelvin van der Lindével és Raffaele Marciellóval érkezik, akikhez Jordan Pepper csatlakozik. Az Aston Martin, a Ferrari, a Ford és a Lamborghini is ütőképes felállással készül, utóbbi márkánál Nicky Catsburg is rajthoz áll.
A pole pozíció sorsa külön háromlépcsős időmérőn dől el. A Top Qualifying első szakaszából húsz autó jut tovább, majd a leggyorsabbak a harmadik körben, tizenkét résztvevővel döntik el az első rajtkockát. Bizonyos egységek az NLS és a kvalifikációs futamok eredményei alapján egyből a döntő szakaszba kerülhetnek.
Az NLS második futamát élőben közvetítik a sorozat YouTube-csatornáján és a Viaplayen. A 24 órás verseny szintén elérhető lesz online, a Viaplay pedig megerősítette, hogy műsorra tűzi az egész napos klasszikust.
