|2026. 03. 12. 16:35
Új nevek érkeztek, régiek távoztak, miközben a 2026-os motorformula megosztja a paddockot és a szurkolókat.

Amikor 2022 nyarán rábólintottak a 2026-tól érvényes motorformulára, az volt a fő üzenet, hogy a Forma–1 új korszakba lép, ugyanis az erőforrásokban közel fele-fele arányban oszlik meg az elektromos és a belső égésű teljesítmény. A döntéshozók szerint ezzel egyszerre lehet modernizálni a sportágat és vonzóbbá tenni azt a nagy autógyártók számára.

A cél részben teljesült. Az Audi elkötelezte magát, a General Motors a Cadillac-projekten keresztül kapcsolódott be, a Ford pedig partneri szerepben tért vissza. Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében ott van a Renault kiszállása, valamint a Honda körüli bizonytalanság, amely 2026-ra újra gyártóként van jelen, mégis komoly hullámzás előzte meg az érkezését.

A kérdés így adja magát, vajon valóban megérte-e mindez az átalakítást?

Stefano Domenicali az Audi bejelentésekor diadalittasan beszélt a sportág jövőjéről. „Ez jelentős pillanat a sportágunk számára, amely aláhúzza, milyen erős globális platform vagyunk, és hogy tovább növekszünk” – mondta akkor az F1 első embere, majd hozzátette: „A 2026-tól érkező, fenntartható üzemanyaggal működő hibridmotorok valódi jövőképet kínálnak az autóipar számára.”

A hivatalos kommunikáció szerint tehát minden a helyére került. A paddockban azonban már jóval árnyaltabb a kép.

Történelmi párhuzamok és régi félelmek

Nem először fordul elő, hogy egy új motorformula komoly vitákat gerjeszt. Az 1960-as évek elején, amikor 2,5 literről 1,5 literre csökkentették a hengerűrtartalmat, hasonló indulatok szabadultak el. Az Autosport alapítója, Gregor Grant akkoriban kíméletlenül bírálta a döntést.

„Terjed egy történet, miszerint a teve egy olyan ló, amelyet az FIA tervezett” – írta csípősen, majd így folytatta: „Kevesen vitatnák, hogy ez tökéletesen leírja a helyzetet. Nehéz elképzelni, hogy a teherautó-gyártókon kívül bárki is olyan gépet akarna építeni, amelynek semmi köze egy igazi Grand Prix-autóhoz.”

A kritikák itt nem álltak meg. „A tömegek, akik a Grandes Épreuves futamaira özönlenek, soha nem azért jönnek majd, hogy siralmas látványként kis lökettérfogatú, felesleges súlyt cipelő autókat nézzenek, amelyek sebességben akár kisebb GT-k által is felülmúlhatók. Ráadásul önindítóval és bukókerettel is el kell látni őket” – fakadt ki.

Majd egy újabb kemény mondattal zárta gondolatmenetét: „Nyilvánvaló, hogy azok a delegáltak, akik ezt a döntést támogatták, nem látják a Grand Prix-versenyzés valódi lényegét. Ez az autótechnika csúcsa, amely erős és gyors autókkal teremti meg a modern sport legnagyobb látványosságát.”

A történelem végül nem igazolta teljesen a borúlátó hangokat. A sportág túlélte a váltást, sőt fejlődött is, igaz más területeken, például az aerodinamikában és a futóművek terén.

2026, avagy Mario Kart a valóságban?

A mostani korszakváltás mégis más, ugyanis ma a Forma–1 üzleti modellje a folyamatos, sőt „exponenciális” növekedés ígéretére épül. Ez vonzza az amerikai szponzorokat és támasztja alá a Ford vagy a Cadillac érkezését is.

Közben a versenyzők közül sem mindenki lelkes. Charles Leclerc korábban úgy jellemezte az új generációs futamokat, hogy azok „Mario Kart-versenyek”, utalva az energiamenedzsment és az aktív aerodinamika furcsa kombinációjára.

A fejlesztések során az egyszerűsítés volt a hívószó, hiszen az MGU-H kivezetésével csökkenteni akarták a költségeket és a technikai bonyolultságot, a gyakorlatban azonban az új szabályrendszer aktív aerodinamikával és különféle kiegészítő megoldásokkal egészült ki, amelyek sokak szerint inkább tüneti kezelések, mint valódi megoldások.

A rajongói visszajelzések sem egyértelműek. A közösségi médiában érzékelhető elégedetlenség azt mutatja, hogy a nézők egy része nem azt kapta, amit remélt. Toto Wolff korábban arra utalt, hogy végső soron nem a pilóták véleménye a döntő. „A Forma–1 és Stefano Domenicali számára az számít, mit gondolnak a szurkolók a 2026-os versenyzésről, nem az, hogy mit mondanak a versenyzők” – fogalmazott.

Ez a mondat jól összefoglalja a jelenlegi helyzetet. A sportág részvényesei és vezetői abban bíznak, hogy a közönség továbbra is kitart, még ha az új technika nem is arat osztatlan sikert. Ez egy nagyon optimista bizadalom, tekintve, hogy alig lehet olyan szurkolót találni, aki maradéktalanul elégedett lenne a jelenlegi szabályokkal és az azok által életre hívott mesterkéltnek ható versenyélménnyel.

Hozzászólok