|2026. 01. 25. 18:02
A drasztikus szabálymódosítások miatt a csapatok fele még a sötétben tapogatózik, miközben több nagy istálló is kihagyja a tesztelés kezdetét.

A Száguldó Cirkusz idén közelebb áll egy kaotikus látványossághoz, mintsem egy emlékezetes szakmai bemutatóhoz, legalábbis ami az előszezoni teszteket illeti. A szabályok alapvető megváltoztatása minden alakulatot nehéz helyzetbe hozott, olyannyira, hogy a mezőny fele még két nappal a montmelói körözés előtt sem találta meg a biztos receptet a sikerhez.

Bár papíron öt nap áll rendelkezésre, a csapatok fejenként mindössze három napot tölthetnek a pályán. A nyitónap felett azonban hatalmas kérdőjelek lebegnek, ugyanis a hatalmas érdeklődés ellenére a gárdák jelentős része az utolsó pillanatig fut az idővel.

Erre a legszembetűnőbb példa a Williams, amely nem csupán az első napról marad le, hanem a teljes ötnapos barcelonai tesztsorozatot kénytelen kihagyni. Az új FW48-as gyártása során fellépő csúszások és az alkatrészhiány miatt a brit alakulat inkább a későbbi, bahreini gyakorlásokra helyezte át a hangsúlyt.

Hasonló cipőben jár az Aston Martin is, ahol az Adrian Newey által tervezett AMR26-os körül akadtak kisebb fennakadások. Fernando Alonso reményei szerint ezzel az autóval térhetne vissza a győztesek útjára, ám a Marca információi szerint az autó ugyan megérkezik Barcelonába, hétfőn mégsem láthatjuk a pályán.

Az FIA és a Forma–1 által kidolgozott új tesztformátum, amely különösen az erőforrásokra és az új elektromos rendszerekre fókuszál, komoly korlátok közé szorítja a felkészülést.

Mivel az ötből csak három napot használhatnak fel, az Aston Martin tudatosan dönthetett a nyitónap elengedése mellett, hogy a hétvége felé koncentrálja az erejét. Még nem tisztázott, hogy kedden vagy szerdán gördülnek-e ki először, de más csapatok mellett a McLaren is jelezte, hogy az MCL40-es az első napon még a garázsban marad a jobb felkészülés érdekében. Még a Ferrari is óvatos, hiszen hiába mutatták már be az SF-26-ost Fioranóban, a hétfői körözést ők is kihagyják, így Lewis Hamilton és Charles Leclerc bemutatkozására is várni kell.

A késlekedések hátterében az autók radikális áttervezése áll, ami elképesztő erőforrásokat és időt emészt fel. Az új szabályok mélyreható változtatásokat követeltek meg a motor, a váz és az aerodinamika terén egyaránt.

Bár a csapatok már tavaly leállították a 2025-ös fejlesztéseket, hogy minden erejükkel 2026-ra és az azt követő érára koncentráljanak, ez sem volt elég a zökkenőmentes kezdéshez. Ilyen léptékű változásoknál a problémák borítékolhatóak voltak, mégis figyelemre méltó, hogy a sportág legjobb mérnökei már a szezon rajtja előtt a teljesítőképességük határán táncolnak.

Éppen ezért az idei tesztek eredményei szinte teljesen irrelevánsak lesznek az erősorrend megítélése szempontjából, és a köridők alapján semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonni sem a barcelonai, sem a februári bahreini hetek után.

Hozzászólok
(1)