Kiss Sándor|2025. 12. 01. 19:55
A Ferrari katari hétvégéje mélyütés volt, a szezonjuk pedig pénzügyileg és sport szempontból is katasztrófa.

A Ferrari számára a Katari Nagydíj nem csupán egy gyenge hétvége volt, hanem az egész szezon kudarcának szimbóluma. Az SF-25-ös autó szenvedett a pályán, a csapat pedig alig néhány pontot tudott összekaparni, miközben a riválisok előrébb járnak – és ez a különbség most már nemcsak a ponttáblázaton, hanem a pénzügyi mérlegben is fájdalmasan megmutatkozik.

A Corriere della Sera elemzése szerint a Ferrari idei teljesítménye 18-20 millió eurós veszteséget is jelenthet, miután a szezon során elmaradtak a várt eredmények, és ezzel együtt a konstruktőri második hely is kicsúszott a kezükből.

Daniele Sparisci újságíró szerint a vörösök katari szereplése volt az eddigi mélypont: Charles Leclerc csak nyolcadik lett, több mint 56 másodperccel Max Verstappen mögött, míg Lewis Hamilton a tizenkettedik helyen zárt, és az egész hétvégén nem tudtak beleszólni az élmezőny csatájába.

„A szezon két világbajnoki cím reményével indult, majd egy idő után már csak a konstruktőri második helyre fókuszáltak – de a végkimenetel könyörtelen: negyedik hely a tabellán, Leclerc nyolcadik, és csak négy pont Katarból. Az igazán fájó nem is az, hogy jöttek a nehézségek, hanem az, hogy ilyen mértékben összeomlott a teljesítmény” – írta Sparisci.

Sainz sikere csak fokozta a maranellói csalódottságot

Miközben a Ferrari a középmezőnyben küszködött, a kényszerből a Williamshez távozó Carlos Sainz ismét dobogóra állhatott, ezzel tovább fokozva a maranellói vezetés és a szurkolók csalódottságát. A Ferrari autója a sprinthétvégén is teljesen versenyképtelennek bizonyult, sem tapadás, sem megfelelő beállítás nem volt a gépben, miközben a riválisok látványosan előrébb járnak a fejlesztésekben.

Vasseur leállította a fejlesztéseket, a versenyzők dühösek

Frédéric Vasseur csapatfőnök már áprilisban leállította a 2026-os szabályváltozásokra való felkészülés miatt az idei autó fejlesztését, amit ő utólag is jó döntésnek tart, de elismeri, hogy ez komoly feszültséget okozott a csapaton belül.

„Értem a versenyzők és a mérnökök frusztrációját. Katarban nem volt megfelelő beállításunk, de most már az a cél, hogy méltósággal zárjuk az idényt Abu-Dzabiban. A gondolataink már a jövőre irányulnak” – mondta Vasseur.

Lewis Hamilton, aki a Ferrarinál töltött első szezonjában még csak dobogóra sem állhatott, szintén nem rejtette véka alá csalódottságát. „Charles és én minden csepp teljesítményt kisajtoltunk ebből az autóból, de világos, hogy a riválisaink tovább és gyorsabban fejlődtek” – fogalmazott a hétszeres világbajnok, aki Katarban csak a tizenkettedik helyen végzett.

Charles Leclerc sem volt kíméletes, amikor a szezon végéről kérdezték: „Előrehoztuk a munkát az új autóval, de ez önmagában nem magyarázza meg, hogy miért szerepeltünk ennyire gyengén” – mondta keserűen.

A Ferrari tehát nemcsak a dobogókról, hanem a szezon végére már a tisztes helytállásról is le kellett mondjon, miközben az anyagi veszteségek és a csalódott versenyzők árnyékában már csak a jövő évi remények maradtak.