Egyre komolyabb kérdések merülnek fel Lewis Hamilton Forma–1-es pályafutásának jövőjével kapcsolatban, miután a hétszeres világbajnok 2025-ben is messze elmarad attól a szinttől, amit korábban megszoktunk tőle.
A DAZN szakértőjeként dolgozó Pedro de la Rosa úgy véli, ha a brit pilóta 2026-ban sem tud visszatalálni korábbi formájához, akkor könnyen lehet, hogy végleg búcsút int a sportnak.
Hamilton mélyrepülése különösen látványossá vált az idei Katari Nagydíjon, ahol már második alkalommal esett ki az időmérő első szakaszában – erre utoljára 2009-ben volt példa, amikor a Ferrari kétségbeesett helyettesekkel, Luca Badoerrel és Giancarlo Fisichellával próbálta pótolni a sérült Felipe Massát.
A statisztikák is aggasztó képet festenek: az időmérős párharcban Charles Leclerc immár 18–5-re vezet Hamilton ellen, ami minden eddiginél súlyosabb vereség a monacói csapattársa ellen, és egy szinten van Marcus Ericsson 2018-as 17–4-es hátrányával.
A paddockban készült felvételeken Hamilton gyakran próbálta elkerülni a kamerákat, és maga is elismerte, mennyire mélyre került. Pierre Gasly például a sprintfutam után odament hozzá, és megjegyezte: „Haver, nem nézett ki túl jól az autód.” Hamilton válasza sem volt épp biztató: „Tudom én is... , Sherlock.”
Amikor a vasárnapi verseny előtt arról kérdezték, mi mindenen kellene javítani, a brit versenyző csak annyit felelt: „Egész nap itt lehetnék. Egyszerűen hihetetlen.”
Bár Leclerc is elismerte, hogy a Ferrari katari teljesítménye „borzalmas” volt, a csapaton belüli erőviszonyokat egyértelműen mutatja az időmérős eredménysor.
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur is beszélt a háttérben húzódó problémákról, és elmondta, hogy a 2025-ös fejlesztések korai leállítása komoly mentális terhet rótt a csapat tagjaira. „Nehéz döntés volt” – ismerte el. „Talán alábecsültem a pszichológiai hatásokat. Amikor tudod, hogy nem érkezik több aerodinamikai fejlesztés, de még 18-20 verseny hátra van, azt nagyon nehéz kezelni.”
Pedro de la Rosa szerint Hamilton visszaesése nem a Ferrarihoz köthető, hanem a 2022-ben bevezetett új szabályrendszerhez. „Nem ez a Ferrari az, ami problémát okoz neki” – jelentette ki. „A talajhatásos autók óta nem látjuk azt a Hamiltont, aki 2021-ben még agresszív, gyors és minden téren teljes volt. A Mercedesnél sem tudott igazán felülkerekedni Russellen.”
A spanyol szakértő úgy látja, hogy 2026 kulcsfontosságú év lesz Hamilton számára. „Ha jövőre újra azt a Hamiltont látjuk, akit évtizedeken át ismertünk, akkor minden rendben. De ha nem, akkor ez már túlmutat a talajhatáson, és komolyan el kell gondolkodnia a folytatáson – mert egyszer mindenki napja eljön.”
