Herbert szerint Max Verstappen még mindig nem érte el a csúcspontját, ami a riválisok számára kifejezetten félelmetes kilátásokat jelent. A korábbi Forma–1-es versenyző úgy látja, a holland pilóta versenyről versenyre válik egyre komplettebb versenyzővé.
Bár Verstappen a Red Bull idei nehézségei és a 2026-os szabályváltozások körüli bizonytalanságok miatt korábban elégedetlen volt, nemrég egyértelművé tette, hogy legalább 2030-ig a száguldó cirkuszban marad. Ez a döntés megnyugtatta a szurkolókat, miközben a szakértők szerint a 2030-as évekre lebegtetett új motorszabályok akár még hosszabb maradásra is ösztönözhetik.
Folyamatosan fejlődik a holland
Herbert korábban többször is kritizálta a hollandot, ami miatt komoly kommenthullámot kapott a szurkolóktól, tisztelete azonban töretlen a teljesítménye iránt.
„Max még mindig éhes a sikerre. Számomra az a legfélelmetesebb, hogy folyamatosan fejlődik és egyre teljesebb pilótává válik” – fogalmazott a háromszoros futamgyőztes brit szakértő.
„Amit nemrég láttunk tőle, az tiszta sebesség volt. Bakuban fejlesztéseket kapott, a versenyzőknek pedig pontosan erre a motivációra van szükségük, vagyis a csapatba vetett hitre. A mérnökök képesek voltak biztosítani számára a megfelelő technikai hátteret” – idézte az F1 Oversteer.
Herbert hangsúlyozta, Verstappen látja, hogy a csapata probléma esetén is képes megtalálni a megoldást, ez pedig meghozza az eredményt. Véleménye szerint a hollandban még legalább tíz év van a legmagasabb szinten.
F1-en kívüli tervei is vannak
Ez a becslés ugyanakkor túlzottan optimista lehet, hiszen Verstappen korábban többször utalt rá, hogy nem tervezi a teljes pályafutását a Forma–1-ben tölteni. A holland pilóta saját csapatával már jelenleg is érdekelt a GT World Challenge sorozatban, a királykategória után pedig várhatóan túraautózásra vált majd.
A jelenlegi formája alapján mindenesetre kérdéses, hol áll majd meg a győzelmi mutatója, hiszen a neve mellett már most 73 futamgyőzelem szerepel.
