|2026. 04. 09. 10:24
Holland sajtóértesülések szerint Max Verstappen versenymérnöke kitölti a jelenlegi szerződését, majd a legnagyobb riválisnál folytatja a pályafutását.

Úgy tűnik, továbbra sem csillapodnak a kedélyek az energiaitalosok háza táján, hiszen egy friss sajtóértesülés szerint a csapat egyik legfontosabb láncszeme készül elhagyni a süllyedő hajót.

A holland De Telegraaf arról számolt be, hogy Gianpiero Lambiase a jelenlegi szerződésének lejárta után a McLarenhez teszi át a székhelyét, így 2028-tól már a wokingi alakulat sikereiért fog dolgozni. Mindez hatalmas csapást jelentene Max Verstappen számára, ugyanis a londoni születésű olasz szakember az elmúlt években nem csupán a versenymérnöke, hanem a legfőbb bizalmasa is volt a négyszeres világbajnoknak.

A Milton Keynes-i gárda széthullása már jó ideje zajlik, miközben folyamatosan veszítik el a kulcsembereiket. A folyamat Christian Horner tavaly nyári menesztésével vett fordulatot, amelyet követően Jonathan Wheatley a Sauber kedvéért távozott, ráadásul a sportág jövőjén amúgy is sokat rágódó Verstappen mellől a közelmúltban Adrian Newey sztártervező, Matt Caller első számú szerelő és David Geoffrey Mart erőforrás-mérnök is távozott. Sőt, a napokban az is kiderült, hogy a veterán Ole Schack szintén búcsút int a csapatnak, így Lambiase esetleges kiválása csak egy újabb szög lenne a Red Bull koporsójába.

Új hierarchia és személyes küzdelmek

Wheatley távozása után a vezetőség kénytelen volt átszervezni a struktúrát, így Lambiase a versenyzési részleg vezetőjeként a csapat harmadik legfontosabb emberévé lépett elő, aki immár kizárólag Pierre Waché technikai igazgatónak és Laurent Mekiesnek tartozik elszámolással.

A neves szakember még 2005-ben a Jordannél kezdte a Forma–1-es karrierjét, majd a silverstone-i alakulat különböző formációit megjárva 2015-ben csatlakozott a Red Bullhoz, ahol Danyiil Kvjat után vette át a Toro Rossótól előléptetett Verstappen irányítását. Közös munkájuk gyümölcse hetvenegy futamgyőzelem lett, miközben a mérnök a rádióban mindig a nyugalom szigeteként funkcionált a legfeszültebb helyzetekben is.

A tavalyi esztendő ugyanakkor rendkívül nehéz volt számára a magánéletben, hiszen az Osztrák és a Belga Nagydíjat is ki kellett hagynia, miután kiderült, hogy a háromgyermekes édesapa felesége rákkal küzd. A pletykák már az idei év elején is arról szóltak, hogy az Aston Martin vagy a Williams színeiben folytatja, de a jól értesült források eddig kitartottak amellett, hogy a 2027-ig érvényes kontraktusa miatt egyelőre biztosan marad a jelenlegi állomáshelyén.

Támadásba lendült a McLaren

A wokingiak már eddig is előszeretettel vadásztak az energiaitalosok szakembereire, hiszen korábban Rob Marshallt és Will Courtenayt is sikeresen átcsábították a saját soraikba. A hírek szerint Lambiase egy meg nem nevezett felsővezetői pozíciót kaphat a narancssárgáknál, bár a paddockban olyan vad pletykák is felröppentek, miszerint ő válthatná a Ferrarihoz visszatérő Andrea Stellát a csapatfőnöki székben. Egy ilyen lépés persze logikátlan lenne a McLaren részéről, ugyanis a jelenleg a technikai igazgatói teendőket is ellátó Stella elvesztése felérne egy öngyilkossággal a bajnoki esélyeiket tekintve.

Az egyre erősödő pletykákkal kapcsolatban egyelőre sem a Red Bull, sem a McLaren nem kívánt hivatalosan nyilatkozni.

Hozzászólok