A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy Riccardo Adami feladatköre megváltozik, így 2026-tól már nem ő látja el Lewis Hamilton versenymérnöki teendőit. A bejelentés aznap érkezett, amikor Maranellóban először beindították az idei autót, amellyel a csapat a világbajnoki címért kíván küzdeni.
Az Adami és Hamilton közötti munkakapcsolat már korábban is kérdéseket vetett fel, mivel a brit pilóta több nyilatkozatában is utalt arra, hogy nem voltak teljesen összehangolva a versenyhétvégék során. Ennek fényében sokak számára nem volt meglepő, hogy a Ferrari új struktúrát alakít ki a hétszeres világbajnok autójának irányítása körül.
A kérdés most az, ki válthatja Adamit a bokszfalon. A rajongók körében azonnal beindultak a találgatások, és sokan remélik, hogy Hamilton egykori híres rádiós partnere, Peter Bonnington – ismertebb nevén „Bono” – követi őt a Ferrariba. Ezzel szemben a valóság ennél jóval prózaibb, a Mercedes ugyanis már megerősítette, hogy mérnöki stábja változatlan marad a 2026-os szezonban, Bonnington pedig nemrég még Kimi Antonelli üléspróbáján is jelen volt Brackley-ben.
Így tehát a Ferrari kénytelen házon belül megtalálni Hamilton új bizalmasát. Az egyik lehetséges jelöltként Luca Diella neve merült fel, aki 2025 nyarán érkezett a Mercedestől, és jelenleg a teljesítménymérnök szerepét tölti be a másik oldalon, vagyis nem Hamilton, hanem Charles Leclerc oldalán.
Diella állítólag Hamilton kérésére került át a Ferrarihoz, így nem kizárt, hogy a brit világbajnok már előre gondolkodott, és saját emberekkel veszi körül magát Maranellóban. Mivel a csapat hivatalos döntése még nem született meg, egyelőre csak találgatni lehet, ám a barcelonai téli tesztek közeledtével hamarosan fény derülhet az új versenymérnök kilétére is.
A Ferrari belső átszervezése emlékeztethet a 2023-as eseményekre is, amikor Xavi Marcos távozása után Charles Leclerc mellé Bryan Bozzit léptették elő. Ez a forgatókönyv most megismétlődhet, hiszen a csapat szívesen épít házon belüli megoldásokra, ahelyett, hogy külső szakembert igazolna.
