A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Lando Norris biztosan nem lesz nyugodt, amikor vasárnap Max Verstappen mellől rajtol az Abu-dzabi Nagydíjon. Az osztrák szakember úgy véli, a brit pilótát rendre megzavarja, ha közvetlenül a holland mellett találja magát a rajtrácson.
„Nem is egy, hanem mindjárt kettő” – mosolygott Marko az időmérő után, amikor a GPblog arról kérdezte, mennyire volt erős Verstappen köre. Arra a felvetésre, hogy a McLaren versenyzői, Norris és Oscar Piastri talán nem hozták ki a maximumot az autóból, Marko így reagált: „Mi jó irányba fejlesztettük az autót, Max pedig elvégezte a többit.”
A hétvége kezdetén Marko még aggodalommal figyelte a Red Bull teljesítményét, pénteken ugyanis az RB21-es látványosan küszködött alulkormányzottsággal. Szombatra azonban látványos előrelépést tettek, és Verstappen ismét magabiztosan autózott. Júki Cunoda is bejutott a Q3-ba, és szélárnyékkal segítette Verstappent az első mért körén.
„Pénteken még messze voltunk a jótól, de minden egyes lépés, amit tettünk, előrelépést hozott. Max tudta, hogy tökéletes kört kell futnia. A szélárnyék Júkitól jól működött, az időzítés is hibátlan volt” – értékelt Marko, majd hozzátette, hogy a második körben már nem volt tervben Cunoda újabb segítsége, mivel a japánnak saját mért kört is futnia kellett, amit végül a tizedik helyre volt elég.
Ami a vasárnapi versenyt illeti, Marko szerint a Red Bull versenytempója is rendben van. „A változtatások jól működtek… A hosszú etapjaink sem voltak rosszak” – mondta bizakodóan.
George Russell kis híján megelőzte a két McLarent az időmérőn, ami Verstappennek kedvezőbb rajthelyet jelentett volna. Így viszont a holland közvetlenül Norris mellől indulhat, ami Marko szerint nem feltétlenül előnyös a brit számára. „Majd meglátjuk, mi történik a rajtnál. De ha Lando Max mellől indul, általában nagyon ideges lesz” – jegyezte meg sejtelmesen.
A harmadik helyről induló Oscar Piastri számára az első kör kulcsfontosságú lehet, hiszen csak akkor marad esélye a bajnoki címre, ha első vagy második helyen végez. „Ő is még versenyben van a világbajnoki címért” – tette hozzá Marko, ismét mosolyogva.
