|2025. 12. 07. 16:20
Helmut Marko szerint Verstappen mindent megtett, de Norris megérdemelten lett bajnok.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója csalódottan értékelte a 2025-ös Forma–1-es idény végkimenetelét, miután Max Verstappen ugyan megnyerte az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, ez sem volt elég ahhoz, hogy megszerezze ötödik világbajnoki címét. A holland pilóta mindössze két ponttal maradt le a bajnokságot megnyerő Lando Norris mögött.

„Max minden egyes futammal közelebb került, végül csak két ponton múlt a bajnoki cím. Ez óriási csalódás… Egészen az utolsó pillanatig hittünk benne, hogy megfordíthatjuk” – fogalmazott Marko a Servus TV-nek adott interjúban.

A Red Bull tanácsadója szerint az utolsó versenyen Verstappen és a két McLaren-pilóta teljesen más szintet képviseltek, miközben a Mercedes és a Ferrari nem tudott beleszólni a küzdelembe. „Ma Max és a két McLaren-pilóta egy külön ligában versenyzett. A Mercedes és a Ferrari esélytelen volt velük szemben, pedig nagyon bíztunk abban, hogy valamelyikük beleszólhat a harcba.”

Marko azt is elmondta, szerinte hol veszítették el a döntő fontosságú pontokat. „Budapesten nagyon gyengén szerepeltünk, Barcelonában Max büntetést kapott, Spielbergben pedig már a rajtnál kiesett. Ezeken a hétvégéken ment el a bajnokság.”

Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a McLaren sem volt hibátlan. „Ők is követtek el hibákat, és veszítettek pontokat. De a végén be kell látnunk: Norris megérdemelte a bajnoki címet, méltó bajnok lett” – tette hozzá.

Hozzászólok
(33)