A 2025-ös Forma–1-es szezon utolsó hétvégéje következik, az Abu-dzabi Nagydíj pedig nem csupán a naptár utolsó állomása, hanem a világbajnoki cím sorsát is eldönti. Három versenyző, Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri még harcban áll a végső győzelemért, ám az ausztrál számára nem indul ideálisan a hétvége.
Piastri ugyanis kénytelen lesz kihagyni az első szabadedzést, így kevesebb pályaidő áll majd rendelkezésére, mint közvetlen riválisainak.
Ennek oka nem technikai probléma vagy sérülés, hanem a szabályok: minden csapatnak kötelező legalább két alkalommal lehetőséget adnia egy újonc pilótának az idény során. Mivel Piastri eddig még nem adta át az autóját, most Abu-Dzabiban kerül erre sor, méghozzá a mexikói Pato O’Ward kap lehetőséget a McLaren volánja mögött.
A helyzet nyilvánvalóan nem ideális Piastri számára, különösen egy ilyen kiélezett bajnoki hajrában. Míg Norris és Verstappen már az első edzésen is gyűjthetik az adatokat és finomíthatják a beállításaikat, Piastrinak csak a második szabadedzéstől lesz erre lehetősége.
Hamilton sem vezet az első edzésen
Nem Piastri az egyetlen tapasztalt versenyző, aki kihagyja az első szabadedzést a Yas Marina pályán. Lewis Hamilton sem ül autóba pénteken, ugyanis a Ferrari brit pilótája szintén teljesíti az újoncokra vonatkozó kötelezettségét. Az ő helyét Charles Leclerc öccse, Arthur Leclerc veszi át az edzés során.
Nem ez az első alkalom, hogy a Leclerc testvérek egyszerre vezetnek Ferrari F1-es autót: tavaly szintén Abu-Dzabiban történt meg ugyanez, ami akkor történelmi pillanatot jelentett a család számára.
Két Alpine-újonc is lehetőséget kap
Az Alpine sem marad ki az újoncprogramból, sőt, két fiatal tehetséget is bevet a hétvége során. Az első szabadedzésen Paul Aron vezeti majd Pierre Gasly autóját, míg Kush Maini a szezon utáni hivatalos fiatal pilótateszten ülhet volán mögé a Yas Marina versenypályán. Maini számára ez lesz az első alkalom, hogy modern Forma–1-es autóval vehet részt hivatalos eseményen.
