A Williams nem apró finomhangolásban gondolkodik, hanem teljes újratervezésben. A grove-i alakulatnál kiszámolták, hogy a jelenlegi autó pusztán a tömegcsökkentéssel akár egy másodpercet is javulhat körönként – ez pedig a középmezőnyben óriási ugrás lenne.
Az első látványos lépés már a Miami Nagydíjon érkezhet, ám az igazi áttörést egy teljesen új, úgynevezett „B-kasztnitól” várják, amelynek a nyár folyamán újabb FIA-törésteszten kell átmennie.
Négy bukott törésteszt, 28 kilós hátrány
A FW48 születése korántsem ment zökkenőmentesen. A kasztni homologizációját megelőzően négyszer is megbukott a kötelező törésteszten, így a végső engedély csak későn érkezett meg, emiatt a csapat lemaradt a január végi barcelonai shakedownról.
A technikai igazgató, Pat Fry és az engineering-részleg élén álló Matt Harman irányítása alatt elkészült autó végül 28 kilogrammos túlsúllyal került pályára, ami a jelenlegi szabályrendszerben komoly versenyhátrányt jelent. A pluszsúly ráadásul nemcsak az egyenesbeli tempót fogja vissza, hanem a gumikopásra is kedvezőtlen hatással van.
A tavaszi kényszerszünetet ezért nem pihenésre használták, hanem egy átfogó „fogyókúrás program” kidolgozására. A cél egyértelmű: elérni, sőt akár alulmúlni a szabályok által előírt minimumsúlyt, hogy ballaszttal tudják optimalizálni az egyensúlyt, ami hosszabb etapokon is kifizetődő lehet.
Miami csak a kezdet
Az áprilisi fejlesztések eredménye már Miamiban látható lesz, de a csapaton belül is tudják, hogy ez még nem a végső megoldás. A súlycsökkentés ugyanis szinte az autó minden elemét érinti, ami nemcsak költséges, hanem időigényes folyamat is.
Alexander Albon a The Fast And The Curious podcastban arról beszélt, hogy van mozgástér, hiszen az autóban jelentős tartalék rejlik.
„Nem állítom, hogy egyszerű lesz, de az autónkban annyi a felesleges tömeg, hogy komoly potenciál van az előrelépésre” – mondta, majd hozzátette, hogy mindez nem egyik napról a másikra történik meg.
A thaiföldi pilóta szerint a miami csomag előrelépést jelent, ugyanakkor senki ne várjon csodát. „Lesz egy fejlesztési csomagunk Miamiban. Jobb lesz az autó, de nem a világ nyolcadik csodája. Reálisan nézve most új irányba állítjuk a fókuszt” – fogalmazott.
A cél rövid távon a középmezőnybe való visszatérés, majd annak élére állás, ami egy új szabályciklus elején természetes ambíció. „Az év végére teljesen más autónk lesz, mint amit most vezetünk” – jelentette ki Albon.
Kemény hónapok jöhetnek
A hosszabb távú terv része az új kasztni bevetése, amely várhatóan a szezon második felében, akár az Olasz Nagydíj környékén érkezhet meg, feltéve hogy sikeresen teljesíti a kötelező teszteket. Ez kulcseleme annak a stratégiának, amelytől a csapat jelentős ugrást remél.
A helyzet azért is sürgető, mert a konstruktőri ötödik hely után idén eddig mindössze két világbajnoki pontot gyűjtöttek a Kínai Nagydíjon, Carlos Sainz révén, miközben a Mercedes erőforrása papíron az egyik legerősebb a mezőnyben.
A Williams tehát nem toldozgatni-foldozgatni akar, hanem alapjaiban könnyítené meg az autót. Ha a számításaik bejönnek, a puszta súlycsökkentés is látványos ugrást hozhat – kérdés, hogy ez elég lesz-e a felzárkózáshoz a középmezőny sűrűjében.

