
Egyelőre nem tudni, milyen párossal áll rajthoz a Red Bull a következő évben, erről kérdezték meg az istálló főtanácsadóját, Helmut Markót, aki csak annyit mondott, mikor döntenek Verstappen csapattársáról.
Nico Rosberg mostanában eléggé sűrűn formál véleményt korábbi csapatáról, és legutóbb arról beszélt, hogy meglátása szerint elkezdett növekedni a belső feszültség a Mercedesnél, ami viszont szerinte természetes az eredmények elmaradása miatt.
Az olasz Corriere dello Sport szerint egy új hátsó szárnnyal fog készülni a debütáló Miami Nagydíjra a Ferrari csapata, a csapatfőnök Mattia Binotto pedig azt nyilatkozta, emelt fővel kell járniuk Imola után.
Az elismert Forma-1-es újságíró, Albert Fabrega arra tett utalást, hogy két istálló versenyzőket cserélhet az F1-ben, egyelőre pedig nehéz kitalálni, kire gondolhatott a spanyol.
Az F1.com szakírója, Lawrence Barretto Carlos Sainz ferraris szerződéshosszabbításáról írt elemzést, amelyben azt is megjegyezte, hogy egy rivális csapat is megkereste a spanyol versenyzőt.
A Forma-1-től tavaly visszavonuló Kimi Räikkönen a jelek szerint élvezi a „nyugdíjas” életet – nemrég a felesége, Minttu posztolt róla egy videót, amelyen mosolyogva szerel egy gokartot.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt nyilatkozta, hogy Miamiba csak apró fejlesztéseket fog hozni a maranellói istálló, Barcelonában viszont felkerül az autóra a „jelentős” csomag.
Az Emilia-Romagna Nagydíjon Max Verstappen a tavalyi riválisát, Lewis Hamiltont is lekörözte, ennek kapcsán pedig azt mondta a holland, hogy nem mozgat meg benne érzéseket a dolog.
Négy csapat a versenyhétvége után is Imolában maradt, az Alpine pedig Esteban Oconnal a volán mögött már pályára is ment a Pirelli 2023-ra tervezett abroncsaival.
Az Alpine versenyzőjének, Fernando Alonsónak 40 évesen sem a visszavonulás jár az eszében: az idén eddig nagyon peches spanyol versenyképesebbnek érzi magát, mint a többieket.
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel arról beszélt, hogy motivációs szempontból mennyivel nehezebb egy olyan csomaggal dolgozni, amelyen nem feltétlenül jár jutalommal az erőfeszítés.
A nemzetközi sajtó Max Verstappent méltatta, míg a Ferrarit és a hibázó Charles Leclerc-t kritizálta az imolai Forma-1-es verseny után – számolt be róla az MTI.
A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin azt nyilatkozta, hogy a következő két futamon nagyot kell előrelépniük, különben nem tudnak elérhető közelségben maradni az élmezőnyhöz képest.