Az olasz sajtó értesülései szerint Charles Leclerc kifejezetten jól jöhet ki a Ferrarinál történő vezetőváltásnál, míg Carlos Sainz csak második számú pilóta lehet.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen arról nyilatkozott, hogy szerinte az új kocsikkal már nem lehet normálisan menni az utcai pályákon, ezek a pályák pedig a képeken jól néznek ki, csak versenyezni nem lehet rajtuk.
A Haastól a szezon végén távozó Mick Schumacher nagyon érdekes választ adott, amikor arról kérdezték, hogy mennyire támogatta őt a csapatfőnök.
Nagyvonalú ajándékot kapott Max Verstappen a Honda elnökétől a tegnapi nap folyamán: a holland egy olyan kocsit kapott, amelyből összesen 350 darabot gyártottak.
Újabb nevet dobott be az olasz sajtó Mattia Binotto pótlására – a korábbi sportigazgató visszatérését rebesgetik, aki a sikerkorszak után a Hondához igazolt.
A német Sport Bild szerint komoly szerepet játszott Mick Schumacher távozásában az, hogy többször is összetörte a kocsiját, ennek költségei pedig 1 milliárd forint felé rúghattak.
Bár még nem hivatalos, a legtöbb olasz napilap kész tényként közölte, hogy Mattia Binotto csapatfőnök a 2022-es Forma-1-es szezon végén távozik a Ferraritól. A csapat egykori sajtósa, Alberto Antonini szerint ez nem meglepő Binotto sajátos vezetési stílusa miatt.
A volt Forma-1-es pilóta, Martin Brundle úgy jósolja, ha a Mercedes és a Ferrari nem fektet herkulesi erőfeszítéseket a munkájába, Max Verstappenre sokéves győzelmi sorozat vár.
Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elárulta, Sebastian Vettel mennyire profin állt hozzá a Forma-1-től való búcsújához.
Fernando Alonso átigazolása az Aston Martinhoz új fejezetet nyit a spanyol Forma-1-es karrierjében, egy olyat, ahol szerinte még mindig reménykedhet egy harmadik világbajnoki címben.
Daniel Ricciardo tartalékversenyzőként jövőre ismét a Red Bull kötelékébe fog tartozni, korábbi csapattársa, Max Verstappen pedig arról nyilatkozott, hogy az ausztrál jobban járt volna, ha nem távozik a Milton Keynes-i istállótól.
Az olasz sajtó szerint a Ferrari csapata több jelöltet is megkeresett, hogy átvegyék Mattia Binotto helyét, azonban hárman is nemet mondtak a Scuderiának a beszámoló szerint.
A Sky Germany szakértője, Ralf Schumacher azt nyilatkozta, lát arra esélyt, hogy az Alpine csapata 2023-ban nagyon közel fog kerülni a Red Bull, Ferrari, Mercedes trióhoz.
A Ferrari-pilóta Charles Leclerc egy esetleges Mercedeshez való igazolásról, illetve a Frederic Vasseur érkezéséről szóló pletykákról kérdezték, a monacói pedig sejtelmes válaszokat adott.
Az idén a Mercedes színeiben versenyző George Russell arról nyilatkozott, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, és sokat tanult Lewis Hamiltontól – bár nem könnyű a csapattársának lenni.