Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke arról beszélt, hogy milyen volt a színfalak mögött együtt dolgozni Sebastian Vettellel, aki az idei szezon végeztével visszavonul a Forma–1-ből.
Az amerikai versenyzőlegendának nem tetszenek Toto Wolff megjegyzései, és szerinte a Mercedes csapatfőnöke már túl nagy befolyással rendelkezik a Forma–1-ben.
Lando Norris idei éve érdekesen alakul a McLarennel, amely csapat az idény elején még egy elég rossz autóval rendelkezett, de aztán viszonylag hamar rátaláltak a megfelelő útra. Ennek köszönhetően a brit az eddigi 13 futamból 10-szer szerzett pontot, de van egy momentum, amely különösen kiemelkedik a többi közül.
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost arról beszélt, hogy ő kardoskodott azért, hogy Sebastian Vettel a Toro Rossóhoz kerüljön, miközben sokan mások kétségüket fejezték ki ezzel kapcsolatban.
A hétszeres Forma–1-es világbajnok, Lewis Hamilton némi betekintést adott abba, hogy mihez szeretne kezdeni, miután végleg lezárta pályafutását a száguldó cirkuszban.
Továbbra is folyik a vita a McLaren és az Alpine között Oscar Piastri szerződtetésével kapcsolatban, azonban a wokingiaknak egy másik pilóta miatt is fogni kell a fejüket: Daniel Ricciardo miatt.
Úgy tűnik, a Ferrari erősebb autót épített 2022-re, mint a Red Bull Racing. A csapat által elkövetett bakik azonban mindkét bajnokságban lemaradásba hozták a csapatot. A Ferrari korábbi sportigazgatója, Cesare Fiorio tudja, hogy mit kellene tenni.
A Mercedes végre megszabadult attól a problémától, amely nagyban hozzájárult a szezon eleji lemaradásukhoz. Toto Wolff csapatfőnök szerint a W13-as a nyári szünet után már nem fog pattogni.
Az Alpine csapatvezetője, Otmar Szafnauer elmondta, hogy egyre valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, hogy az enstone-i alakulat Nagy-Britannia Felsőbíróságán próbálja majd lerendezni nézeteltérését Oscar Piastrival.
A Red Bull és a Ferrari dominálta a 2022-es szezon első felét, de Max Verstappen örömmel fogadná, ha a Mercedes a nyári szünet után be tudna csatlakozni a harcba.
Az Aston Martin csapatvezetője, Mike Krack elmondta, hogy Fernando Alonso szerződtetése egyértelmű jele annak, hogy az istállójuk azért van a Forma–1-ben, hogy nyerjen.
Miközben Sebastian Vettel bejelentette, hogy a szezon végén abbahagyja a Forma–1-es versenyzést, Lewis Hamilton elmondta, hogy ő továbbra sem foglalkozik hasonló témával, hiszen van még befejezetlen ügye a sportágban.
Hiába kezdte remekül az évet a Ferrari, és hiába rendelkeznek továbbra is az egyik legjobb autóval, a sorozatos műszaki hibák, taktikai bakik és olykor becsúszó vezetői hibák miatt mostanra jelentős hátrányba kerültek. Mattia Binotto viszont úgy véli, nincs szükség változtatásokra.
Hiába lendült sokkal jobb formába a nyári szünet előtt, továbbra is vannak olyan hangok, melyek szerint Mick Schumacher ülése a Haasnál nem feltétlenül biztosított a következő szezonra.
A Honda elégedett a Red Bull eddigi 2022-es teljesítményével, miközben azért realisták azzal kapcsolatban, hogy miért is olyan nagy az előnyük a Ferrarival szemben.