A Williams frissen szerződtetett versenyzője, Alexander Albon elmondta, a Red Bulltól hozott tudását is használja új csapatánál, és bizonyos mértékig ő a felelős azért, hogy milyen teljesítményt nyújt majd a pályán a Red Bull RB18.
Max Verstappen kirobbanó formának örvend a Forma-1 2022-es idényében, a regnáló világbajnok a kezdeti nehézségek után sorra szállítja a futamgyőzelmeket és a dobogós helyezéseket és immáron magabiztosan vezeti a pilóták pontversenyét.
Úgy tűnik, hogy Fernando Alonso jövője hamarosan eldőlhet, ugyanis az Alpine pilótája a hírek szerint az elmúlt időszak pletykái ellenére meghosszabbíthatja szerződését a francia csapatnál.
Bakuban Daniel Ricciardo csapattársa, Lando Norris előtt végzett, de a szezonban mindössze másodszor szerzett pontot. Az azerbajdzsán utcáin elért eredmény akár egy kis sorozat kezdete is lehet.
A The Race beszámolója szerint az FIA nyitott lenne a technikai szabályváltozások felülvizsgálatára, amelyek az autók kényelmetlen vezethetőségét kezelnék, azonban nem minden csapat hajlandó elfogadni ezeket...
Christian Danner, egykori Forma-1-es pilóta szerint, korábbi főnöke, Jackie Oliver azonnal kirúgta volna őt az Arrowstól az 1980-as években, ha úgy törte volna össze sorozatosan az autókat, mint ahogy azt Mick Schumacher teszi.
A volt Forma-1-es pilóta, Johnny Herbert szerint a francia versenyzőnek le kellene lépnie az AlphaTauritól és a legjobb választás az Aston Martin lenne számára.
A kétszeres Forma-1-es világbajnok szerint ebben sokkal jobb eddig a Red Bull a Ferrarinál, hiszen a Milton Keynes-i alakulat maga mögött hagyta a szezon eleji problémáit és folyamatosan nyeri a versenyeket.
Jókora hullámvölgyben van Charles Leclerc, aki legutóbbi három futamából kettőt sem tudott befejezni technikai probléma miatt, míg Monacóban a pole pozícióból indulva csupán a negyedik helyen zárt csapata rossz döntései következtében.
Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso nagyon várja már az Azeri Nagydíjat, ahol nem a rajtpozíciója fogja eldönteni, hol végezhet a futamon.
Fernando Alonso is élvezi az új autók által nyújtott jobb versenyzési lehetőségeket, de összességében továbbra is csak két csapat körül forog minden, ezt pedig unalmasnak találja.
A bikások bejelentették első, házon belüli hiperautós projektjüket, az RB17-est, amelyből csak 50 darab fog készülni a Red Bull Advanced Technologies jóvoltából.
Kevin Magnussen szerint a bakui aszfaltcsík karakterisztikája remek lehetőségeket kínálhat a most hétvégi viadalon, melyeket természetesen ő is szeretne kihasználni a Haasszal.
Ugyan már rengeteg idő eltelt a két pilóta ellentmondásosra sikerült 2007-es mclarenes szezonja óta, Martin Brundle mégis azon tűnődik, hogy a Monacói Nagydíj talán bizonyíték lehetett arra, hogy teljesen azért továbbra sem szent a béke.
Csou Kuan-jü első kínai pilótaként állhatott fel egy F1-es nagydíj rajtrácsára Bahreinben, ahol aztán rögtön pontot is tudott szerezni. A szezonja azóta viszont sehogy sem akar beindulni, így kérdéses, mi lesz vele 2023-ban.