A Ferrari erős jelzést tett arra, hogy a korábbiaknál sötétebb vörös lesz a kocsijuk alapszíne a 2022-es szezonban, ugyanis az autóbemutató céljából készített weblapon is sötétvörös jegyek láthatók.
A RacingNews365 információi szerint február 3-ra különleges meetinget hívott össze az FIA, ahol a Forma-1 jelenlegi problémáiról fog tárgyalni a Motorsport Világtanács – a főbb témák közé tartozik a sprintek kérdése, valamint Michael Masi pozíciója is.
A Ferrari február 17-én fogja bemutatni a 2022-es autóját, és a legfrissebb információink szerint egy területen szinte biztosan szakítanak az SF21-en látott megoldással, amivel a teljes erőforrás átalakítását vetítik előre.
A Red Bull-csapatfőnök Christian Horner reméli, hogy 2022-ben is ott lesz a mezőnyben Lewis Hamilton, de hozzátette, nem rájuk tartozik, hogy hogyan dönt a hétszeres világbajnok.
A Sky bejelentette, hogy összesen 30 millió fontot oszt szét különböző alapítványok között, ebből 1 milliót pedig Lewis Hamilton alapítványa, a Mission 44 kap meg.
A világbajnoki cím megszerzését követően változtatott a sisakfestésén Max Verstappen: fehér alapszínű és aranyszínű mintákat felvonultató „bukót” használ majd a 2022-es idény folyamán a holland.
Bár a Motorsport.com olasz kiadása arról írt, hogy a Mercedes az oldalirányú törésteszten nem ment át, kiderült, hogy a német istálló W13-as kasztnija már január 13. óta rendelkezik az FIA engedélyével.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nincs jó véleménnyel az „elektromos Forma-1-ről”, ugyanis szerint hatalmas dízelgenerátorokat használnak a kocsikhoz, így a nevüket is hamisnak tartja.
A RacingNews365 idén is előállt a listájával arról, hogy mennyit keresnek a Forma-1-es versenyzők – ha hihetünk a számoknak, akkor Lewis Hamilton sokkal többet keres, mint bármelyik másik pilóta.
Alig ment le a szezon első futama Szaúd-Arábiában, az FE mezőnye szombaton ismét a lóerők, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a kilowattok közé csapott, hiszen jött a második időmérő.
A MotoGP gyártói közül elsőként a KTM mutatta be a 2022-es festését, méghozzá a gyári és szatellit, Tech3-as csapat fényezését is megcsodálhatjuk, hamarosan pedig pályára is mennek a KTM-esek.
A Mercedes és az Alpine után a McLaren is beindította a 2022-es autóját, az MCL36-ot, amelyet idén is a Mercedes-motorja fog hajtani, ami szépen szól az új kocsiban.
A korábbi F1-es pilóta Karun Chandhok szerint Lewis Hamiltonnak nagy hatása van a Forma-1 működésére, és véleménye szerint hiába dühös a hétszeres világbajnok, ott lesz a 2022-es rajtrácson.
Szerdán az AlphaTauri is bejelentette a 2022-es autóbemutatójának dátumát – kicsivel több mint két és fél hét múlva érkezik a Red Bull „B” csapatának kocsija.
A RacingNews365.com összegyűjtötte, hogy melyik pálya mennyit fizet az F1-es futamrendezésért: sajnos Magyarország a többet fizetők táborában van, Európában csak Oroszország fizet többet nálunk.