Frederic Vasseur orvosi megfigyelés alatt áll egy helyi klinikán, így a monacói szombati napon Jerome d'Ambrosio veszi át az irányítást.
A Ferrari dominálta a monacói nyitónapot, Frédéric Vasseur csapatfőnök pedig a jövőt illetően is határozott üzenetet fogalmazott meg.
Látványos körülmények között mutatta be a jövő évi Le Mans-i visszatérésre szánt hiperautóját a McLaren a monacói kikötőben.
Carlos Sainz Jr. a divat terén is szép eredményeket ér el, ráadásul jól is áll neki.
A realitysztár Monacóba érkezett Lewis Hamilton futamára, a pilóta látványos öltözékkel reagált.
Oliver Bearman jól érzi magát a Haasnál, azonban egyelőre nem tudja megmondani, hol folytatja pályafutását a jövőben.
Jenson Button szerint George Russell idén egészen új arcát mutatja a bajnoki küzdelemben.
A szűk monte-carlói utcákon a szombati kvalifikáció szinte felér egy futamgyőzelemmel.
Gabriel Bortoleto egyelőre hallani sem akar más versenysorozatokról, a brazil pilóta ugyanis kizárólag a Forma–1-re koncentrál, miközben Lando Norris titokban raliautókat tesztel.
A megbízhatósággal és a tempóval is komoly problémái akadtak a McLarennek a monacói versenyhétvége pénteki napján.
Fernando Alonso a jelenlegi nehézségei ellenére is csatlakozott egykori csapata, a McLaren ezredik nagydíját ünneplő legendákhoz.
George Russell szerint az idei szabályok miatt sokkal jobban lehet majd feszegetni a határokat Monacóban. A Mercedes pilótája a bajnoki hátránya miatt sem aggódik.
A McLaren világbajnoka esélyesnek nevezte a Ferrarit, Lewis Hamilton azonban hallani sem akar az efféle jóslatokról a monacói hétvége előtt.
A Williams spanyol pilótája szerint az FIA évek óta figyelmen kívül hagyja a mezőny javaslatait a hercegségbeli kvalifikációval kapcsolatban.
Komoly incidens árnyékolta be Isack Hadjar első szabadedzését a 2026-os Monacói Nagydíjon, miután a fiatal pilóta elveszítette uralmát Red Bull-versenyautója felett, és a szűk utcai pálya védőkorlátjainak csapódott.