Esteban Ocon szerint Max Verstappen komoly eséllyel szállhat harcba a világbajnoki címért, amennyiben a Red Bull versenyképes autót biztosít számára az idény hátralévő részében. A holland pilóta a monzai és bakui győzelmeivel 104 pontról 69-re faragta hátrányát az összetettben vezető Oscar Piastrival szemben.
A francia versenyző, aki 2014-ben Formula–3-as bajnoki csatát vívott Verstappennel, meggyőződéssel állítja, hogy a címvédő még beleszólhat a bajnoki küzdelembe. "Mindannyian tudjuk, milyen veszélyes tud lenni Max, amikor megérzi a lehetőséget. Ha versenyképes marad az autója az év végéig, jó esélye van a felzárkózásra" – fogalmazott az Alpine pilótája.
Lando Norris, aki jelenleg 44 ponttal előzi meg Verstappent, jóval óvatosabban nyilatkozott riválisa esélyeiről, mindössze annyit mondott, hogy "nullánál több". Alexander Albon, a holland korábbi csapattársa ugyanakkor rámutatott: "Egyetlen baleset Lando és Oscar között, és máris nyílt lehet a bajnokság."
Charles Leclerc, aki 2022-ben második lett Verstappen mögött, szkeptikusabban látja a helyzetet. A Ferrari monacói versenyzője mindössze 20 százalék esélyt ad arra, hogy a Red Bull pilótája megvédheti címét. "A különbség még mindig jelentős" – értékelt Leclerc, aki szerint Verstappen két győzelme olyan pályákon született, amelyek jelentősen különböznek a következő helyszínektől.
"Monza és Baku alacsony leszorítóerőt igénylő pályák, ahol a Red Bull kifejezetten erős volt. Szerintem a McLaren visszatér majd ahhoz a tempóhoz, amit a szezon nagy részében láthattunk, és ez igaz lesz a további versenyekre is. Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy összejöhet neki a cím" – vélekedett a Ferrari pilótája.
Leclerc elismerte, hogy a Red Bull Monzában bevetett fejlesztései láthatóan beváltak, de kétli, hogy a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon is elegendőek lesznek a McLarenek legyőzéséhez.