A korábbi Haas-főnök szerint a Ferrarinál többen is sajnálhatják, hogy Sainzot Hamiltonra cserélték.

Guenther Steiner úgy véli, a Ferrari egyes tagjai már most megbánhatták azt a döntést, amellyel Carlos Sainzot Lewis Hamiltonra cserélték. A korábbi Haas-csapatfőnök szerint különösen annak fényében tűnhet elhamarkodottnak a lépés, hogy míg a spanyol versenyző idén már dobogóra állhatott új csapatával, a hétszeres világbajnok még pontot is alig szerzett a Ferrarival.

A bakui hétvége különösen beszédes volt: Sainz a Williamsszel a harmadik helyen zárt, míg Hamilton csak a nyolcadik pozícióban ért célba, közvetlenül csapattársa, a kilencedikként végző Charles Leclerc előtt.

"Szerintem a csapaton belül többen is megbánták már Hamilton leigazolását" – fogalmazott Steiner. "Természetesen a vezetőség ezt sosem ismerné be, hiszen az egyenlő lenne a kudarc beismerésével. De biztos vagyok benne, hogy a bakui kettő pontos helyezés után sokan elgondolkodtak ezen a csapatnál."

A szakember arra is emlékeztetett, hogy Sainz kiváló munkát végzett a Ferrarinál, Hamilton érkezése viszont extra nyomást és magasabb költségeket hozott: "A csapat most azzal küzd, hogy megértse, Hamilton miért nem érzi jól magát az autóban, ahelyett, hogy a fejlesztésekre koncentrálnának. Ráadásul Lewis szerződtetése anyagilag is jóval nagyobb terhet jelent, mint amennyibe Sainz került."

A Ferrari, amely az azeri nagydíjig a második helyen állt a konstruktőri bajnokságban, a Mercedes erős szereplése miatt visszacsúszott a harmadik pozícióba, miután George Russell második, Andrea Kimi Antonelli pedig negyedik lett. A második helyért folyó csatába már a Red Bull is beszállt, amely Max Verstappen vezetésével kezd magára találni.