A Katari Nagydíj utolsó köre nemcsak a verseny végeredményét, hanem a 2025-ös világbajnoki cím alakulását is befolyásolta, ugyanis Lando Norris az utolsó pillanatokban megelőzte Andrea Kimi Antonellit, és ezzel fontos pontokat szerzett. A futam után a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy nyilatkozott, hogy az olasz pilóta szándékosan engedte el a britet – ez a kijelentés azonban komoly lavinát indított el a közösségi médiában.
A Marko által sugallt szándékosság miatt Antonellit gyűlöletcunamival árasztották el a közösségi oldalakon, ami miatt a Mercedes fiatal versenyzője komoly támadások célpontjává vált. A Red Bull csak később, hétfőn reagált hivatalosan az ügyre, amikor egy közleményt tett közzé saját csatornáin.
Ebben a nyilatkozatban a csapat egyértelművé tette, hogy „a Katari Nagydíjat követően elhangzott állítások, miszerint a Mercedes pilótája, Kimi Antonelli szándékosan engedte el Lando Norrist, nem felelnek meg a valóságnak”. A közlemény végén a Red Bull bocsánatot kért az Antonellit ért online támadások miatt.
A háttérben azonban Max Verstappen közbenjárása is szerepet játszhatott abban, hogy a Red Bull végül nyilvánosan visszavonja Marko szavait. A FUno Analise Técnica értesülései szerint a négyszeres világbajnok határozottan felszólította a csapatot, hogy kérjenek bocsánatot Antonellitől, amit végül a hétfői közleménnyel teljesítettek is.
Helmut Marko időközben az F1Insidernek adott interjújában maga is elismerte, hogy hibázott. „Miután másodszor is megnéztem a felvételeket, belátom, hogy tévedtem. Sajnálom, hogy Antonellit ilyen támadások érték az interneten. Egyértelművé szeretném tenni, hogy nem engedte el szándékosan Norrist” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy nem volt célja ezzel ártani a fiatal versenyzőnek.
