
Valtteri Bottas az idei szezonban már az Alfa Romeo csapatánál fog versenyezni a Forma-1-ben, a finn pedig azt is elmondta, milyen tudást visz korábbi munkaadójától a svájci-olasz istállóhoz, valamint a választása okáról is beszélt.
A Motorsport.com olasz kiadása a Barcelonában gyűjtött információira hivatkozva arról írt, hogy amennyiben Nyikita Mazepinnek távoznia kell, akkor a legesélyesebb jelölt a pótlására Antonio Giovinazzi lehet.
Véget ért az F1-es téli tesztek első felvonása Barcelonában, a három nap alatt pedig összesen 3109 kört tett meg a 10 csapat, vagyis átlagosan naponta több mint 100 kört teljesítettek – az élen a Ferrari járt.
A motorsportokon belüli szponzorációkkal kiemelten foglalkozó Decalspotters Twitter-oldal ezúttal azokat az istállókat szedte össze, amelyek – a Haashoz hasonlóan – veszélybe kerültek az orosz-ukrán háború miatt.
A delfinezés, az autó elpattanása nagy sebességnél volt az egyik beszédtéma Barcelonában. E azt jelenti, hogy az autó fel-le ugrál, amikor a leszorítóerő kicsúcsosodik. Szinte minden csapat szenved tőle, míg a McLaren és a Ferrari eltérő megoldásokat talált.
Mario Andretti kijelentette, hogy a fia, Michael Andretti vezette F1-be készülő projekt megállapodott a Renault-val, akiknek így újra lesz egy partnercsapata.
Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly péntek délelőtt megtörte az autóját a barcelonai teszteken, a francia pilóta pedig elmondta, hogyan alakult a tesztelést kissé visszavető incidens.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt nyilatkozta, jelenleg a Ferrarinak van a legjobb motorja érzésük szerint. Mondta ezt nem sokkal azután, hogy a Ferrari-csapatfőnök Mattia Binotto azt mondta, nem ők a favoritok.
A Forma-1 világán belül a Haas csapata számára okozhatja a legtöbb fejtörést az orosz-ukrán háború, ugyanis a névadó szponzoruk orosz, amelyet a szintén orosz versenyzőjük, Nyikita Mazepin hozott a csapathoz. Most reagált a helyzetre a 22 éves versenyző.
A Forma-1 vezetése pénteken bejelentette, hogy idén nem kerül megrendezésre az Orosz Nagydíj az orosz-ukrán háború kitörése miatt. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mely helyszín veheti át a helyét, de a hírek szerint Törökország jó eséllyel pályázik a szeptemberi dátumra.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ezúttal sem hazudtolta meg a stílusát, és odaszúrt a McLaren csapatának. A saját istállójuk kapcsán pedig azt mondta, nagy potenciál rejlik a Red Bull RB18-ban.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton gyakran nyilvánul meg közéleti témákban és ezúttal is így tett: most az Ukrajna melletti szolidaritását fejezte ki, illetve hozzátette, azon orosz emberek mellett is áll, akik békét szeretnének a háború helyett.
Robert Doornbos, egykori Forma–1-es versenyző úgy véli, hogy Lewis Hamilton szezonon kívüli viselkedése nem volt professzionális.