
Az Alpine házon belül sem söpörte le egyértelműen Fernando Alonso esetleges visszatérését.
Két kiesés után sokan válságot emlegetnek, a tempó azonban mást mutat a Ferrarinál.
A holland nem volt hajlandó beszélni a jövőjéről szóló egyeztetésről.
Toto Wolff szerint Peter Bonnington a mezőny legjobb versenymérnöke, aki a technikai tudás mellett a pilóták lelkivilágát is tökéletesen ismeri.
David Coulthard szerint George Russell szívvel sem volt ott a Kimi Antonelli elleni csatában.
Ivan Capelli szerint Charles Leclerc érzi Lewis Hamilton háttérben kiharcolt változtatásainak hatását.
A Forma–1-ben a múlt sikerei és a hosszú távú tervek sokat számítanak, de van egy tényező, amely minden mást felülír: a pályán nyújtott teljesítmény.
A ferraris győzelem után Lewis Hamilton nyilvánosan reagált Ralf Schumacher korábbi kritikáira.
A McLaren csapatfőnöke szerint Barcelonában egyértelművé vált, mennyit lépett előre a Ferrari.
Két kiesés Barcelonában, és egyre több kérdés az AMR26 projekt körül.
A Ferrari alelnöke szerint a vb-címért kell menniük, nem elég egy-egy futamgyőzelem.
Az osztrákok kivásárolnák Max Verstappen kilépési záradékát.
A McLaren brit pilótája szerint a Ferrari váza már most a mezőny fölé nő.