
Több mint hatszázezer szurkoló gyűlt össze Buenos Aires utcáin, hogy láthassa az Alpine pilótáját.
Stefano Domenicali tiszta vizet öntött a pohárba a versenynaptár jövőjével kapcsolatban, és kemény üzenetet küldött a reménykedő új jelentkezőknek.
Egyre fiatalabban érkeznek az F1-be, de Verstappen csúcsa továbbra is bevehetetlen.
Az ausztrál szerint a szabálymódosítások végre visszahozhatják az igazi időmérős izgalmat.
Bár szakmailag elismeri, a korábbi pilóta szerint egyáltalán nem Laurent Mekies a megfelelő ember a bukdácsoló istálló irányítására.
Sam Bird F1-es álmai egyetlen mondattal foszlottak szerte egy szimulátoros teszt közben, amikor Marcus Ericsson pénztárcája döntött.
Lewis Hamilton lenyűgöző pályafutása a végéhez közeledik, egy korábbi Forma–1-es versenyző pedig komoly jótanáccsal látta el a Ferrari klasszisát.
Stefano Domenicali szerint a Mercedes olasz tehetsége végre kimozdíthatja a hazai rajongókat a maranellóiak bűvköréből.
Fokozódik a fejlesztési verseny, ugyanis a milton keynes-iek után a wokingi gárda is beállhat abba a sorba, amely az olaszok különleges hátsó szárnyát próbálja lemásolni.
Kellemetlen helyzetbe hozták Lando Norrist egy exkluzív interjú során, Juan Pablo Montoya pedig nem rejtette véka alá a véleményét a szerinte pocsék újságírói munkáról.
Ezúttal a tengerentúli izgalmaké lesz a főszerep a jövő heti motorsport programban, hiszen az egy hónapnyi kényszerszünet után Miamiban sprinthétvégével folytatódik az F1-es szezon.
A holland pilóta egyre elégedetlenebb az új autókkal és a Red Bull mélyrepülésével, egy esetleges kiszállás pedig pénzügyi katasztrófát jelentene.
Max Verstappent gyerekek faggatták, a válaszai pedig őszintébbek voltak, mint valaha.