Toto Wolff kijelentette, hogy nem tesz különbséget George Russell és Lewis Hamilton között, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a rivalizálás nem mehet a csapat rovására.
Az AlphaTauri megerősítette, hogy az Alfa Romeót elhagyó PKN Orlen a 2023-as szezonban őket fogja szponzorálni.
Egy ideje már lehetett arról pletykákat hallani, hogy idén nem folytatódik tovább az Alfa Romeo és a lengyel olaj- és gázcég, a PKN Orlen együttműködése, most mindez pedig hivatalossá is vált, az istálló azonban rögtön meg is nevezte új támogatóját.
Christian Horner elmondása szerint nincs ellenére, hogy az Andretti csatlakozzon a Forma-1-hez, azonban szerinte jobban tennék, ha ezt egy jelenlegi résztvevő csapat felvásárlásával tennék.
Helmut Marko nem kertelt, amikor arról beszélt, hogy Daniel Ricciardót főként a PR értéke miatt szerződtették le az idei szezonra. Mint mondja, az ausztrálnak már a Renault-nál is voltak gondjai.
Nico Hülkenberg szerint „jót tett” neki a Forma-1-től távol töltött idő, mert ezalatt sokat tudott gondolkodni addigi teljesítményén.
Toto Wolff meglepő kijelentést tett azzal kapcsolatban, hogy örömmel venné, ha egy Newey-féle kiváló szakember a rendelkezésükre állna, ugyanis a szimulációk nem mindig adnak megbízható visszajelzéseket.
Az AlphaTauri csapatfőnöke úgy gondolja, hogy Pierre Gasly komoly eséllyel versenyzői ülés nélkül maradhatott volna jövőre, amennyiben a Red Bull nem engedte volna el a franciát az Alpine-hoz.
Az Aston Martin rendkívül magabiztosan várja a 2023-as szezon kezdetét, amit elsősorban a korábban elvégzett beruházásaiknak köszönhetnek. Mike Krack szerint Fernando Alonso nagyon is tisztában van vele, hogy miket érhetnek el közösen.
A Red Bull-főtanácsadó Helmut Marko árulta el, hogy nagy lépésre szánta el magát Max Verstappen: egy szimulátor is kerül a 10 millió fontot érő magánrepülőgépébe.
Csapatfőnököt nem, csak csapatképviselőt jelentett be az Alfa Romeo Sauber, miközben egybehangzó értesülések szerint idővel a „normál” csapatfőnök személye is bejelentésre kerül.
A Forma-1-es karrierje elején édesapja, Anthony Hamilton volt Lewis Hamilton menedzsere, a hétszeres világbajnok pedig elmesélte, miért döntött úgy, hogy megszakítja a munkakapcsolatukat.
Fernando Alonso korábbi csapattársa, Felipe Massa felidézte, milyen volt együtt dolgozni a spanyollal a Ferrarinál, ami nem sok jót ígér a kétszeres világbajnok mindenkori csapatának.
Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm megerősítette, hogy változni fog a pontszámítás a Forma-1-ben, miután Max Verstappen tavaly nagyon furcsa körülmények között lett világbajnok.
Minden jel arra mutat, hogy távozik a Sky Sports F1 szakértői stábjától a korábbi Forma-1-es versenyző Johnny Herbert, aki 2012-ben kezdett dolgozni a csatornánál.