Felipe Massa 2008-ban az Interlagoson, hazai pályán bukta el a Forma-1 világbajnoki címét, mely utolsó esélyének bizonyult arra, hogy a csúcsra érjen. Ennek ellenére legkedvesebb emléke ehhez a pályához fűződik.
Alig, hogy véget ért a Forma-1 2022-es idénye, a csapatok máris gőzerővel készülnek az újabb kihívásokra, és sorra jelentik be 2023-as konstrukciójuk bemutatásának időpontját.
Lewis Hamilton többször is beszélt már arról, hogy fekete bőrű pilótaként egyáltalán nem volt könnyű dolga eljutni odáig, ahol most tart, hiszen rengeteg megpróbáltatást kellett kiállnia. Most egy dokumentumsorozatban ismét e témát boncolgatta.
Max Verstappen F1-es pályafutása teljesen más fokozatba kapcsolt az utóbbi két szezonban. Köszönhetően a Red Bull feljavulásának és a holland kiváló teljesítményének, Verstappen sorra kezdte nyerni a futamokat, és már kétszeres bajnoknak is mondhatja magát.
Az F1 versenyigazgatói szerepköre a 2021-es szezon vége óta folyamatos kérdéseket vet fel, most azonban kiderült, hogy bizonyos szinten legalább lesz némi folytonosság 2022 után.
Fernando Alonso megfogadta, „mindig vezetni fog”, még azután is, hogy Forma-1-es karrierje a végéhez ér – vannak már tervei erre az esetre is.
A kétszeres F1-es világbajnok szimulátoros csapattársa a Team Redline-nál, Atze Kerkhof beszélt arról az egy dologról, amit az emberek általában félreértenek Max Verstappennel kapcsolatban.
A Ferrari a keddi napon jelentette be, milyen pilótákkal fog nekivágni az idei WEC-szezonnak, ahol hosszú idő után a GT-kategória mellett a nemrég létrejött Hypercar-porondon is szerencsét próbálnak egy vadonatúj versenygéppel.
A wokingi alakulat technikai igazgatója, James Key arra számít, hogy a Red Bull óvatosabban választja majd meg azokat a területeket, amelyeken komolyabb fejlesztéseket hajt végre, tekintettel a csapat korlátozott szélcsatorna-idejére.
Mohammed Ben Szulajem támogatja a silverstone-i alakulat azon törekvéseit, hogy hamarosan Forma-1-es futamgyőzelmet ünnepelhessenek és az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően erre hamarosan képesek is lehetnek.
A Red Bull Racing bejelentette, hogy hivatalosan is szerződteti juniorprogramjába a hétszeres F1-es futamgyőztes, Juan Pablo Montoya fiát, Sebastian Montoyát.
A Haas csapatfőnöke szerint amíg Bernie Ecclestone irányította a száguldó cirkuszt, a nagyobb csapatoknak mindig volt némi előnye, ám amióta Stefano Domenicali vezeti a szériát, sokkal több információt kapnak az istállók.
Michael Andretti lényegében minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy engedélyt kapjon egy Forma–1-es csapat létrehozására, de a sorozat továbbra sem fogadja őt tárt karokkal. A korábbi pilóta pedig úgy véli, emögött pusztán a résztvevők „kapzsisága” áll.
Sergio Perez korábbi menedzsere, Adrian Fernandez mondta el a véleményét a mexikói pilóta teljesítményéről, és úgy gondolja, 2023-ra szintet kell lépnie a négyszeres futamgyőztesnek.
Carlos Sainz elmondása szerint nem aggódik amiatt, hogy az újdonsült Ferrari-főnök Frederic Vasseur jó kapcsolatot ápol a csapattársával, és biztos benne, hogy jól ki fognak jönni egymással.