A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a MotoGP-legenda Valentino Rossinak beszélt arról, hogy miért döntött úgy 2012-ben, hogy az akkor még nem az élmezőnyben versenyző Mercedeshez igazol a McLarentől.
A McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo imádja a bulikat, és az Egyesült Államokat is. Az ausztrál ezért alig várja a közelgő Miami Nagydíjat. Az a tény, hogy egy új pályáról van szó, még inkább lelkesíti.
Jenson Button szerint még mindig Charles Leclerc a főesélyese az idei világbajnokságnak, de Max Verstappen képes lehet megverni őt, ha a Red Bull megfelelő autót biztosít a számára.
Kétségtelen, hogy a japán pilóta a mezőny egyik legszínesebb egyénisége, azonban ez kevés ahhoz, hogy az F1-ben maradjon. Cunoda számára döntő lehet az idei év, erről beszélt Alex Brundle is a GPblog.com szerint.
Pierre Gasly, az AlphaTauri versenyzője azt mondta, oda tartozik, ahova a korábbi riválisai, és mindent azért tesz, hogy az élmezőnyben harcolhasson a Forma-1-ben.
Pierre Gasly nem élete futamán van túl, ugyanis az egész imolai hétvégéje a szenvedésről szólt. A francia szerint fontos lesz megtalálniuk a megfelelő beállításokat a szezon további részében.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy Lewis Hamilton a világ legjobb versenyzője, egyszerűen a kocsija nem ad lehetőséget arra, hogy erős eredményeket szerezzen.
A Ferrari reméli, hogy a szezon végéig kitart erejük a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Az olasz csapatnak azonban szüksége van egy jól teljesítő Charles Leclerc-re és Carlos Sainzra. Gerhard Berger szerint a duóval még lehetnek problémák idén, erről beszélt a Speedweek.com-nak.
A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi azt nyilatkozta, hogy szerinte a Mercedesnél nemcsak a motorral, hanem a kasztnival is baj van, Lewis Hamilton pedig erősen térhet vissza.
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy Lewis Hamilton most is remekül vezet, és hogy mindenki akkor nyeri a világbajnoki címeket és a versenyeket, amikor a leggyorsabb autó van alatta.
Alexander Albon a Beyond The Grid F1 Podcastben tekintett vissza arra az időszakra, amikor Max Verstappen csapattársa volt. A regnáló világbajnokot Marc Marquezhez hasonlítja, és azt is látja, hogy Sergio Perez is küzd a holland gyorsaságával.
A hétszeres világbajnok számára nem elég, hogy pályafutása egyik legnehezebb időszakát éli, miután tavaly elvesztette a bajnoki csatát Max Verstappennel szemben, ráadásul az idei autója közel sem képes a győzelmekért harcolni, még a magánéletében is pereskednie kell.
A RaceFans beszámolója szerint a 2023-as szezonra változtatni fog a Forma-1 a gumikiosztáson, valamint kísérleti jelleggel egy új időmérős formátumot is ki fognak próbálni.
Mesés körülmények között tölti a pályán kívüli óráit az Alpine-pilóta Fernando Alonso – számolt be róla, képekkel tarkítva a spanyol portál, az El Espanol.
A korábbi Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton még mindig a mezőny legjobbjai között van, azonban George Russell jobban tudott alkalmazkodni az F1 új érájához.