Mesés körülmények között tölti a pályán kívüli óráit az Alpine-pilóta Fernando Alonso – számolt be róla, képekkel tarkítva a spanyol portál, az El Espanol.
A korábbi Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton még mindig a mezőny legjobbjai között van, azonban George Russell jobban tudott alkalmazkodni az F1 új érájához.
A regnáló világbajnok Fabio Quartararo szerződése a szezon végén lejár a Yamaha csapatával, a The Race és a Marca értesülései szerint pedig a japán gyártó már el is kezdett dolgozni a B-terven.
A Ferrari Miamiban szeretné feledtetni az imolai csalódásokat: a gyors floridai pályán amellett, hogy bemutatkozik egy F1-75-ös fejlesztett verziója, amely a légellenállás csökkentése érdekében könnyebb hátsó szárnnyal rendelkezik, erősebben kihasználják majd a motort, amely átment a legutóbbi megbízhatósági teszteken, és a továbbfejlesztett hibrid rendszer is bevetésre kerül.
A balszerencse egyelőre tovább kísérti Carlos Sainzot, ugyanis a Pirelli gumitesztje alatt sem ment minden simán, füstölgő motorral állt meg a pálya szélén.
A Miami Nagydíj következik a Forma-1-es versenynaptárban, és a McLaren főnöke, Zak Brown szerint az esemény a SuperBowl-lal vetekszik majd. Az amerikai rendkívül izgatottan várta, hogy a naptárban szerepeljen egy második nagydíj az Egyesült Államokban.
A Volkswagen-csoport érdekelt abban, hogy az Audival és a Porschéval belépjen a Forma-1-be. A Porsche a jelek szerint a Red Bull Racinggel való partnerség felé tart, míg az Audi tervei még nem teljesen tisztázottak. Az egyik lehetőség a Sauberrel való partnerség.
Toto Wolff csapatfőnök le van nyűgözve attól, ahogy George Russell beilleszkedett a Mercedesnél. A brit pilóta első teljes évét tölti a német istállónál, de a csapat számára nehéz időszakban érkezik.
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel tagadta azt a pletykát, mely szerint a Red Bullhoz igazolna, mondván évek óta nem beszélt a csapatfőnök Christian Hornerrel.
Ez már nem csak megszokás kérdése: nem tudom megérteni azt, legyen szó szurkolóról, szakértőről, az F1 vezetőségéről, akik még mindig kitartanak amellett, hogy a sprintfutamok hozzájárulnak a versenyhétvégék izgalmához.
Minden jel arra mutat, hogy amennyiben az Andretti megkapja a zöld lámpát a 2024-es F1-es szezonra, akkor a Renault motorjaival fognak indulni – Luca de Meo formálisan nem erősítette meg a dolgot, de erős utalást tett a közelgő partnerségre.
Carlos Sainz elárulta, hogy ő és a Ferrari Forma-1-es szerelői megköszönték Daniel Ricciardónak, hogy olyan tisztességes volt, hogy bocsánatot kért a múlt hétvégi imolai első körös balesetük miatt.
A Mercedes korábbi versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, hogy hatalmas a nyomás a német istállón, akik ha rossz utat követnek a 2023-as évüket is leírhatják vele. Emellett hozzátette, a nehézségek ellenére Toto Wolff kordában tudja tartani a dolgokat.
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen arról mesélt, hogy Mick Schumacher viccesen köszöntötte őt, amikor először találkoztak, a dán pedig kedveli a csapattársát.
A Forma–1 hétvégéről hétvégére értékeli a pilóták teljesítményét a saját rendszere és kritériumai szerint, az öttagú zsűri pedig 1-től 10-ig ad pontszámokat, miközben azt, hogy milyen autóban ülnek, kiveszik az egyenletből.