-crop-1200x800_1200x800.jpg)
Max Verstappen Szingapúrban megküzdött az elemekkel és az autójával, valamint egy kicsit Lando Norrisszal is, de végül ugyanott ért célba, ahonnan elindult. A korábbi szereplések fényében ugyanakkor a második helye jó eredménynek tekinthető.
Lewis Hamiltont a szingapúri stewardok elé idézték, miután a verseny végén többször is átléphette a pálya határait a Marina Bay-i F1-es futamon.
George Russell győzött Marina Bay pályán rendezett 2025-ös Szingapúri Nagydíjon, miközben a McLaren megszerezte sorozatban második konstruktőri címét.
Az időmérő edzés alakulását látva rendkívül izgalmas futamra volt kilátás Szingapúrban, hiszen az élről George Russell rajtolhatott, mellőle pedig Max Verstappen várta a lámpák kialvását...
Kövesd velünk élőben a Szingapúri Nagydíj történéseit!
A Williams versenyzője elárulta, mi áltl a megható rádióüzenet mögött, amikor mérnöke elsírta magát az azeri dobogó után.
Helmut Marko megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak Alex Dunne-nal, aki nemrég hagyta el a McLaren juniorprogramját.
A McLaren dominálta a 2025-ös szezont, és már a hétvégi Szingapúri Nagydíjon megszerezheti tizedik konstruktőri világbajnoki címét.
George Russell szenzációs időmérő edzést teljesítve pole-ból várhatja a nemsokára rajtoló Szingapúri Nagydíjat, és egy győzelemmel mindenképpen feledtetni tudná a két évvel ezelőtti utolsó körös hibáját.
Isack Hadjar hiába végzett a nyolcadik helyen a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, így is rendkívül mérges volt magára, amiért nem tudott jobb eredményt elérni.
Fernando Alonso, az Aston Martin versenyzője úgy véli, hogy az időmérő edzés előtt eszközölt változtatások „lassabbá tették az autóját”, így lényegében az is csoda, hogy bejutott a Q3-ba.
Jenson Button szerint Max Verstappen éppen a számára ideális helyzetbe került a bajnoki küzdelem szempontjából, mivel több rivális is beleszólhat a McLarenek és a Red Bull csatájába.
A 2025-ös F1-es Szingapúri Nagydíj hivatalos rajtsorrendje megváltozott, miután két versenyzőt kizártak az időmérő edzés után.