Az egyik Haast terelgető Mick Schumacher úgy gondolja, kár lenne azért, ha a jövőben nem lenne esélyük megnyerni a Monacói Nagydíjat, mivel az valamilyen okból kikerülne az F1 programjából.
A Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Carlos Sainz számukra szokatlan szerepben tűnnek majd fel, mivel mindketten szinkronszínésznek álltak a nemsokára megjelenő Disney és Pixar által készített Lightyear című animációs filmben.
Pierre Wache, a bikások technikai igazgatója személy szerint „elég kielégítőnek” találta, hogy az Aston Martin is ugyanolyan oldaldobozokkal állt elő, mint ők, mert ez is csak megerősíti, hogy a koncepciójuk működik.
A Red Bullt vezető Christian Horner kizárta annak a lehetőségét, hogy Max Verstappen mostantól simán elszaladjon az idei bajnoksággal, hiába nyert a címvédő zsinórban három versenyt. Érzése szerint még bőven jöhetnek fordulatok.
A korábbi F1-es versenyző, Juan Pablo Montoya együtt tudott érezni Lewis Hamiltonnal, aki inkább feladta volna a Spanyol Nagydíjat az első körben történt incidense miatt.
Damon Hill elmondta, hogy ő nem látja Fernando Alonsót ismét egy élcsapatnál versenyezni, miután a spanyol arról beszélt, hogy nyitott lenne a második számú pilóta szerepére, ha ezzel újra esélye nyílna a futamgyőzelmekre.
A Forma–1-nek muszáj lesz találnia valamilyen megoldást a költségvetési limit kapcsán, mivel a csapatok kiadásai jelentősen megnőttek az év kezdete óta, mondja Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője.
A Mercedes hétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint nem lehet azt mondani, hogy ő lenne a csapat vezére, mivel George Russell is hozzá hasonlóan keményen dolgozik azon, hogy visszatérjenek az élmezőnybe.
Carlos Sainznak idén a hibáin keresztül kell megtanulnia, hogy milyen nehézségekkel jár az F1-75-höz való alkalmazkodás, miután Barcelonában egy újabb megforgást láthattunk tőle.
A Spanyol Nagydíj ugyan szomorú véget ért Charles Leclerc számára, mivel technikai hiba miatt volt kénytelen kiállni vezető helyről, de így is magával tud vinni néhány pozitívumot. A Ferrari ugyanis több fejlesztést is bevetett, melyek működni látszanak.
A barcelonai hőség feladta a leckét a Forma-1-es mezőny tagjainak a szezon hatodik futamán, a pokolian magas aszfalthőmérséklet miatt pedig a legtöbben három kiállásos taktikát választottak a nagy mértékű gumikopás miatt.
Rendkívül rosszul alakult a kétszeres világbajnok számára a hazai versenyhétvége eleje, hiszen a kvalifikáció első szakaszából sem sikerült továbbjutnia, majd motort kellett cserélni az Alpine-ban.
A Sky Sports riportere értetlenül áll Sergio Perez barcelonai kifakadása előtt, miután a Red Bull rászólt rádión, hogy el kell engednie Max Verstappent, hiszen eléggé világos, hogy mi a mexikói szerepe a csapatban.
A wokingi alakulatnál egyre elégedetlenebbek az ausztrál teljesítményével, aki a tavalyi küzdelmes szezon után idén sem tud egyelőre feljavulni, így kérdéses a jövője a csapatnál.
A Red Bull csapatfőnöke úgy vélekedik, a nagy mértékű infláció és az emelkedő kiadások néhány Forma-1-es alakulat számára komoly veszélyt jelentenek, hogy a szezon utolsó futamai közül néhányat ki kell hagyniuk.