Különleges hétvége vár Kevin Magnussenre, ugyanis a dán pilóta visszatér Miamiba, ahol éppen nyaralt, amikor csörgött a telefonja és ülést ajánlottak neki az idei szezonra.
A Williams teljesítményért felelős igazgatója, Dave Robson elmondta, hogy a mérnökei a marketingrészleghez fordultak, hogy teljesen lekaparhatják-e a festéket az autójukról.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Kína is megérdemelne három futamot a naptárban, Amerikához hasonlóan, ugyanis ott is nagyon népszerű az F1. Wolff szívesen versenyezne Pekingben is, ugyanakkor tudja, hogy ehhez még idő kell.
A Mercedes csapatfőnöke cáfolta, hogy átállnának a 2023-as évre a nehézségeik miatt, illetve hozzátette, azért jó, hogy nem csak 3-4 tized a hátrányuk az élmezőnyhöz képest, mert a jelenlegi helyzetük valódi ébresztőként hathat rájuk.
A Red Bull csapata hamarosan belefog a saját szélcsatornájának megépítésébe, hogy ne veszítsenek időt a szélcsatornában – a hírek szerint körülbelül 2 évbe telhet a megépítés, 2030-ra pedig be is tilthatják az F1-ben a szélcsatornákat.
A McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris szerint fontos lenne, hogy fenntartsák az Imolában látott formájukat, még ha egy újabb dobogós helyezés lehetőségét igen csekélynek is tartja.
Adrian Newey elismerte, hogy annyira kiábrándult a hibridéra elején a Renault Forma-1-es motorjaiból, hogy a visszavonulás mellett még azt a lehetőséget is megfontolta, hogy a nagy rivális Ferrarihoz szerződjön.
Miután 2021-ben úgy tűnt, hogy a Williams a középmezőny felé tarthat és ismét egy komoly pontszerző csapattá válhatnak, idén ismét minden rosszra fordult. Alexander Albonnak köszönhetően a csapat ugyan fontos pontokat szerzett, de Nicholas Latifi ülése elég kérdéses.
A McLaren csapata bejelentette, hogy az F1-es és az esport csapat többéves partneri megállapodást kötött az egyik legnagyobb kriptopénz tőzsdével, az OKX-szel.
A régóta várt és nagyszabásúnak beharangozott Miami Nagydíjra minden jegy elkelt, ugyanakkor a szervezők szeretnék, ha jövőre még több látogatót tudnának fogadni a hétvége folyamán.
Kedd délután jelentette be Max Verstappen, hogy a Miami Nagydíjon egy különleges sisakfestéssel fog rajthoz állni, ami a lenti képeken meg is tekinthető.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint nem kell sietniük azzal, hogy meghosszabbítsák Daniel Ricciardo szerződését, ami lehetőséget ad nekik arra is, hogy tesztlehetőséget kapjon tőlük az IndyCar két ifjú titánja.
Az első Miami Nagydíj előtt a Formula 1 mutatott néhány jelenetet a vadonatúj F1 22 játékból, ráadásul a Miami Nagydíj helyszínén. A játék már most világos képet ad arról, hogy milyen lesz a pálya a hétvégén.
Tavaly óta Kimi Räikkönen a Samsung egyik észak-európai nagykövete, nemrég pedig megjelent egy reklámban, amelyben ő és a felesége, Minttu szerepel.
Az FIA Forma-1-es versenyigazgatója, Niels Wittich felépült a koronavírus-fertőzésből, és még időben negatív tesztet tudott adni ahhoz, hogy ott lehessen a 2022-es Miami Nagydíjon.