Megtartotta rendkívüli ülését a Motorsport Világtanácsa kedden, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az orosz sportolók eltiltására szólította fel a sportvilágot.
A Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone arról beszélt, hogy Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint egy egyenes és becsületes embernek tartja, és szerinte lehetnek olyan emberek, akik szerint helyesen tette Oroszország, hogy megtámadta Ukrajnát.
Michael Andretti tavaly ősszel próbálkozott meg az Alfa Romeo Forma-1-es csapatának felvásárlásával, és elmondása szerint már mindenben megegyeztek, amikor a svájci bázisú csapat az utolsó pillanatban változtatni akart a feltételeken.
Nyikita Mazepin napjai minden bizonnyal meg vannak számlálva a Haasnál, miután világossá vált, hogy a Brit Nagydíjon a brit motorsport szövetség döntésének értelmében már biztosan nem indulhat majd.
Az F1TV Tech Talkjának szakértője, Sam Collins szerint a Barcelonában látott Red Bull RB18 még messze volt a végleges formájától, és az egyik legegyszerűbb autó volt a mezőnyben.
Az olasz márka egy videóban mutatja meg, hogy hogyan matricázták fel a 2022-es szezonra épített, F1-75 névre keresztelt Forma–1-es autójukat.
Eddig sem volt kétséges, hogy a Red Bull és Max Verstappen meghosszabbítja majd a két fél közötti 2023-ban lejáró szerződést, az energiaitalosok pedig alaposan a zsebükbe nyúlnak, hogy maguknál tartsák a sztárpilótát.
A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko arról nyilatkozott, hogy reméli, a csapatok megszavazzák a minimumtömeg megemelését a 2022-es szezonra – a hírek szerint az osztrák istálló kocsija a legnehezebbek között van.
A Haas csapata foghatja a fejét, amennyiben orosz versenyzőjük, Nyikita Mazepin nem tudja elkezdeni a szezont az orosz-ukrán háború miatt.
A Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szervezője bejelentették, kisebb változtatásokat eszközöltek a pályán a biztonság javítása érdekében – Dzsiddát tavaly sok kritika érte emiatt.
Az olasz Gazzetta dello Sport beszámolója szerint az FIA alaposan átvizsgálta a Red Bull RB18-as hátsó felfüggesztését a barcelonai téli tesztek alatt, de nem tudni arról, hogy bármi szabálytalanságot találtak volna.
Max Verstappen megosztott néhány további gondolatot a Red Bull szezon előtti tesztelésének kezdetéről, és arról, hogy mit vár a következő, bahreini felkészüléstől.
A barcelonai téli tesztek előtt még kicsit másképp néztek ki a Forma-1-es világbajnoki oddszok: a Ferrari a vártnál jobban teljesített, és a McLaren is közelebb került az élmezőnyhöz, de még így is Lewis Hamilton a favorit.
Rendkívüli ülésre hívta össze az FIA a Motorsport Világtanácsot keddre, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az orosz sportolók eltiltására szólította fel a sportvilágot.
Az Alpine versenyzőjének, Fernando Alonsónak az év végén lejár a szerződése jelenlegi csapatával, viszont most úgy érzi, 2023-ig vagy 2024-ig maradna a sportban.