Jacques Villeneuve úgy véli, hogy a Mercedes 2026 első két hétvégéjén látott előnye egyáltalán nem hasonlít arra, mint amit a 2014-es dominanciájuk során mutattak.
Andrea Kimi Antonelli kínai győzelme húszéves várakozásnak vetett véget, a történelmi tettet pedig a legmagasabb politikai körökben is meglovagolták.
A négyszeres világbajnok szerint Antonelli még sok futamot nyerhet idén.
A Red Bull-os Isack Hadjar elmondta, lényegében semmit sem tehetett annak érdekében, hogy elkerülje a Kínai Nagydíj első körében látott megpörgését, amely komoly hatással volt a versenye későbbi alakulására.
A kínai dobogó után a brit lapok szerint Hamilton új korszakot nyithat a Ferrarinál.
A Mercedes pilótája szerint a Ferrari párharca akár az ő malmára is hajthatta volna a vizet.
Az Alpine mindkét autóval pontot szerzett Sanghajban, Gasly azonban az ötödik helyet hiányolta.
A Honda mérnöke őszintén beszélt az Aston Martin kínai dupla kieséséről és a 2026-os motorok okozta komoly nehézségekről.
A Ferrari dobogó után Lewis Hamilton az Oscar-gálán is ünnepelhetett.
A Ferrari első elektromos modellje még be sem mutatkozott, de már névvitába keveredett.
A maranellóiak egy trükkös aerodinamikai fejlesztéssel próbálkoztak a sanghaji glórián, de a szövetség aggályai miatt le kellett szerelniük az elemet.
A monacói pilóta úgy érzi, az új szabályrendszer és a Ferrari idei autója végre elhozhatja számára a világbajnoki címet.
Max Verstappen számára egyelőre nagyon nem indult jól a Forma–1 új korszaka, de Günther Steiner amondó, hogy a négyszeres bajnok jelenleg egy kicsit gyerekesen viselkedik és talán túl sokat hisztizik.
Mick Schumacher csalódottan értékelt az arlingtoni IndyCar-futam után.
A Mercedes főnöke tréfás névvel illette volt pilótáját a sanghaji hétvége után.