
A korábbi F1-pilóta nem ért egyet Andrea Stellával, szerinte a McLaren tempója elég lett volna a jobb helyezéshez.
Úgy tűnik, hogy az Azeri Nagydíjon aratott futamgyőzelmét követően Max Verstappen ismét meglepheti a nagyközönséget, mivel úgy tudni, hogy ezen a hétvégén már egy GT3-as Ferrarival fog versenyezni a híres Nordschleifén.
A korábbi világbajnok szerint az azeri hétvége megmutatta Piastri gyenge pontjait, és Verstappen csak fokozza majd a nyomást.
Christijan Alberts szerint a McLaren vezetője túlértékelt, a versenyzők pedig nem hozzák ki a maximumot az autóból.
Adrian Newey egyetlen pillanatot sem akar elvesztegetni új csapatánál, az Aston Martinnál, mondja a márka nagykövete, Pedro de la Rosa, aki szerint a tervezőzseni csak akkor nem dolgozik, amikor alszik, de azt sem viszi túlzásba.
A világbajnoki pontverseny éllovasa, Oscar Piastri katasztrofális hétvégét tudhat maga mögött az Azerbajdzsáni Nagydíjon.
A korábbi F1-es pilóta nem számított a Red Bull és Verstappen ilyen magabiztos győzelmére Azerbajdzsánban.
Cunoda Júki versenytempóbeli áttörése az Azerbajdzsáni Nagydíjon egyenesen ahhoz kapcsolódik, hogy lemondta nyári szabadságát és inkább a Red Bull kisegítésére koncentrált - derült ki a The Race elemzéséből.
A wokingi istálló ismétlődő bokszkiállási gondjai hátráltatják Lando Norris versenyeit és sürgős intézkedéseket igényelnek.
Toto Wolff csapatfőnök szerint Andrea Kimi Antonelli „remekül vágott vissza” a rosszul sikerült monzai hétvégét követően, miután az Azeri Nagydíjon a negyedik helyet tudta megszerezni.
Max Verstappen Monzát követően Bakuban is simán tudott győzni, és sokak szerint ezzel a bajnoki csatába is visszatért. Rajta kívül azonban ki nyűgözte még le a zsűrit Azerbajdzsánban? A McLaren-pilóták nem, az biztos…
A korábbi IndyCar-pilóta, az F1-es hétvégéken is egyre gyakrabban szerepet vállaló James Hinchcliffe úgy véli, a McLaren versenyzőinek eddigi harmonikus kapcsolata lejtmenetbe kerülhet a szezon végének közeledtével.
A Mercedes csapatfőnöke szerint korábbi stratégiai igazgatójuk kulcsszerepet játszik a Williams fejlődésében.