A Haas-pilóta Kevin Magnussen a csapat rekordját megdöntve a 4. helyen végzett az imolai időmérőn, ezt követően pedig nagyon vidáman nyilatkozott a Forma-1-be visszatérő versenyző.
A világbajnoki éllovas Charles Leclerc a második helyen végzett az Emilia-Romagna Nagydíj kvalifikációján, utána pedig önkritikusan nyilatkozott – szerinte pont akkor hibázott, amikor igazán számított.
A két Ferrari végzett az élen az Imolai Nagydíj első szabadedzésén, ahol az eső tréfálta meg leginkább a pilótákat. A Red Bull nem tudta egyelőre megtréfálni az olaszokat, ráadásul a Haas is kiváló edzést futott, míg a Mercedes szenvedett.
Nem indult túl szerencsésen az imolai hétvége sem a Mercedes számára, ugyanis a csapat továbbra sem tudta megoldani a pattogás problémáját, ráadásul a tempóval is jócskán bajban voltak az első, esős szabadedzésen.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff láthatóan dühös volt azt követően, hogy mindkét Mercedes-pilóta kiesett a Q2-ben az Emilia-Romagna Nagydíj időmérőjén.
Max Verstappen és Charles Leclerc foglalhatja majd el az első rajtsort a holnapi sprintfutamon, míg az időmérő végén hibázó Lando Norris és Kevin Magnussen foglalhatja el a harmadik és negyedik rajtpozíciót.
A Red Bull-pilóta Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót a holnapi sprintfutamra. A holland természetesen örül az első rajtpozíciónak, de kiemelte, más körülmények várnak rájuk szombaton és vasárnap.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt mondta, hogy természetesnek érződik, hogy Charles Leclerc-rel harcol a pályán, mivel együtt versenyeztek gokartos korukban is, illetve szót ejtett a tavalyi világbajnoki harcról is.
Carlos Sainz nem úszta meg teljesen az Ausztrál Nagydíjon elkövetett hibáját. A spanyolnak elővigyázatosságból új motorral kell pályára gurulnia Imolában.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton új lábtörlőre tett szert a motorhome-jában, amit az Instagram-oldalán is megosztott a követőivel – a brit ezzel is az LMBTQ-közösség melletti kiállását kívánja hangsúlyozni.
A Sky Sports információi szerint 10 millió fonttal szállhat be a Chelsea FC-be a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, teheti ezt annak ellenére, hogy az Arsenalnak szurkol.
Lewis Hamilton pozitív hozzáállása kezd megtörni, ugyanis a hétszeres világbajnok nem lát fejlődést a Mercedes csapatánál. A rutinos brit szerint a Red Bull ismét el fog húzni tőlük.
A Mercedes versenyzője, George Russell a W13-as gondjairól nyilatkozott, és azt mondta, nem tarthatnak örökké a gondjaik, viszont nem tudja, mikorra jutnak el a megoldásig.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nem rejtette véka alá, mennyire csalódott, ami nem is csoda, hiszen mindössze a 13. pozícióból várhatja a szombati sprintfutam rajtját.
A Ferrari versenyzőjének, Charles Leclerc-nek az imolai versenyhétvége kezdete előtt néhány nappal ellopták a sokat érő Richard Mille-karóráját – erről is megkérdezték Imolában a négyszeres futamgyőztest.