-crop-1200x800_1440x960.jpg)
Mathieu Serradori domináns sikerével zárult az idei Dakar-rali tizedik etapja, miközben a Daciával versenyző Nászer el-Attija visszavette a vezetést összetettben, és jó úton halad afelé, hogy ismét az ő győzelmét hozza a legendás verseny.
Nagy meglepetésre Eryk Goczal nyerte a Dakar-rali kilencedik szakaszát a privát Toyotájával, miközben az összetett tabellán jelentős helycserék történtek, és most már két Ford áll az élen.
Három kevésbé jó verseny után a negyediken már az első métereken kiesett a Toyota korábbi raliversenyzője, a WRC-t kétszer megnyerő Kalle Rovanperä, aki most ejtette meg az együléses debütálását, miután úgy döntött, merész kategóriaváltást hajt végre.
Némi meglepetésre Saood Variawa sikerével zárult a Dakar-rali nyolcadik szakasza, amely az idei kiírás eddigi legszorosabb és talán legkiegyenlítettebb küzdelmét hozta a márkák és a versenyzők között.
A Williams F1-es akadémiájának tagja, Victor Martins szerződést kötött az Alpine-nal, aminek értelmében a francia márkával fog majd rajthoz állni a hosszútávú világbajnokság, vagyis a WEC idei szezonjában.
A fordos Mattias Ekström ölébe hullott a Dakar-rali hetedik szakaszának elsősége, miután a hosszú ideig vezető Henk Lategan a végén problémákba futott és több mint tíz percet veszített.
Nászer el-Attija visszavette a Dakar-rali vezetését, miután a pénteki napon először tudott szakaszt nyerni az idei kiírásban, a Dacia örömét pedig Sebastien Loeb második helye tehette teljessé.
Guthrie és Roma révén a Ford kisajátította az ötödik szakasz dobogóját.
A Toyota gyári versenyzője, Henk Lategan szinte megsemmisítette az ellenfeleket a Dakar-rali szerdai szakaszán, miután hétperces előnnyel nyerte a maratoni etap első felét.
A Toyota új TR010 Hybrid versenygépe radikálisan megújult külsővel és névvel érkezik.
Al-Rajhi egy fájdalmas időszak után már a Dakar közepén búcsúzni kényszerült.
A Toyota lerántotta a leplet az idei GR Yaris Rally1-es autójáról, amely az elmúlt évekhez képest megújult és valamivel vadabb külsőt kapott.
Mitch Guthrie vezetésével Ford egy-kettő született az idei Dakar-rali harmadik szakaszán, az amerikai pilóta pedig az összetettben is átvette a vezetést.