Leo Turrini szerint a Ferrari éppen Monacóban állíthatja meg a Mercedes győzelmi sorozatát.
A Forma–1 korábbi futamgyőztese szerint a négyszeres világbajnok óriási hibát követett el, emellett a kettejük közötti feszültségről is lerántotta a leplet.
Új fejlesztések és ideális körülmények repítették a Mercedest Montrealban, a Kanadai Nagydíjon.
A montreali hétvége után egyre többen érzik úgy az F1 paddockjában, hogy a Mercedes ismét ugyanabba az örvénybe kerülhet, amely egy évtizeddel ezelőtt felemésztette Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolatát.
Luca di Montezemolo kiosztotta a Ferrari elektromos autóját, miközben a vezetőség a Vatikánban próbálja menteni a márka renoméját.
Az autósport történetében időről időre felbukkan egy-egy versenyző, akiről már egészen fiatalon azt mondják: generációs tehetség, ami tökéletesen igaz a Mercedes szuper-tehetségére.
Mika Salo súlyos lábsérülést szenvedett Bangkokban, a kezdeti késeléses pletykák után a finn exversenyző már egy furcsa balesetről beszél.
Gino Rosato évtizedek óta ismeri a Verstappen családot, a Red Bull új tanácsadója pedig kendőzetlen őszinteséggel beszélt róluk.
A 2007-es világbajnok először mondta el nyilvánosan a véleményét a Mercedes versenyzőjéről, akit már idén esélyesnek tart a végső győzelemre.
A brit világbajnok szerint Monacóban nem a motorerő dönt, ez pedig a Ferrari malmára hajthatja a vizet.
Romain Grosjean tizenöt pozíciót javítva a kilencedik helyen ért célba az Indianapolis 500-on, kiérdemelve a legnagyobb felzárkózónak járó elismerést.
A négyszeres világbajnok statisztikái lenyűgözőek a nürburgringi 24 órás versenyről, ám egyetlen fontos mutatóban mégis alulmaradt.
Hatalmas szponzori bejelentést tett az Alpine, a francia istálló ugyanis a 2027-es szezontól kezdve a luxusmárka színeiben versenyez majd.
Lando Norris nyitott arra, hogy a jövőben megpróbálkozzon a Triple Crown megszerzésével, miután a Forma–1-es feltételeket már teljesítette.
Andrea Kimi Antonelli sorozatban negyedik győzelmét aratta, egy neves olasz szakíró azonban meglepő forgatókönyvet vár a Mercedestől.