
Carlos Sainz nem úszta meg teljesen az Ausztrál Nagydíjon elkövetett hibáját. A spanyolnak elővigyázatosságból új motorral kell pályára gurulnia Imolában.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton új lábtörlőre tett szert a motorhome-jában, amit az Instagram-oldalán is megosztott a követőivel – a brit ezzel is az LMBTQ-közösség melletti kiállását kívánja hangsúlyozni.
A Sky Sports információi szerint 10 millió fonttal szállhat be a Chelsea FC-be a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, teheti ezt annak ellenére, hogy az Arsenalnak szurkol.
Lewis Hamilton pozitív hozzáállása kezd megtörni, ugyanis a hétszeres világbajnok nem lát fejlődést a Mercedes csapatánál. A rutinos brit szerint a Red Bull ismét el fog húzni tőlük.
A Mercedes versenyzője, George Russell a W13-as gondjairól nyilatkozott, és azt mondta, nem tarthatnak örökké a gondjaik, viszont nem tudja, mikorra jutnak el a megoldásig.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nem rejtette véka alá, mennyire csalódott, ami nem is csoda, hiszen mindössze a 13. pozícióból várhatja a szombati sprintfutam rajtját.
A Ferrari versenyzőjének, Charles Leclerc-nek az imolai versenyhétvége kezdete előtt néhány nappal ellopták a sokat érő Richard Mille-karóráját – erről is megkérdezték Imolában a négyszeres futamgyőztest.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt nyilatkozta, hogy már meg is látogatta őket az FIA, miután több istálló is a Haas-Ferrari partnerség felülvizsgálatára kérte a sport szabályozó szervét.
A Red Bull pilótája, Max Verstappen kicsit túlzásba esett az F1 szakértője, Tom Clarkson szerint – a holland versenyző szóhasználatát érezte túlzónak, véleménye szerint Verstappennek vissza kellene vennie.
A Guardian beszámolója szerint a Liberty Media arra számít, hogy mind a 23 futamra el fog kelni minden jegy: eddig háromból három az arány, és a Magyar Nagydíjra is elkapkodták a jegyeket.
Az utolsó ferraris szezonjában sem maradt adós a varázslattal Michael Schumacher, a lenti videón pedig megnézhetitek, milyen körrel szerezte meg az első rajtkockát a hétszeres világbajnok.
Carlos Sainz új szerződést írt alá a Ferrarinál, amely 2024-ig köti a spanyolt az olasz csapathoz. A Ferrari versenyzője nagyon boldog volt a bejelentés után.
A Ferrari csapata csütörtök délelőtt bejelentette, hogy Carlos Sainz 2024 végéig meghosszabbította a szerződését a maranellói istállóval, így a következő két szezonban is marad a Leclerc-Sainz duó.